Anya agymenései

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014. augusztus 20-án

Köztudottan kiveri a szülőnél a biztosítékot, mikor a gyerek mindenre nemet mond. De legalább ilyen idegesítő tud lenni az „igen” is. Lássunk egy példát.

Asztalnál ülünk, vacsorázunk, beszélgetünk. Gyerek, fellelkesülve:

– Anya, mondasz még egy találós kérdést?

Közben valamit idétlenkedik, és egy laza mozdulattal a pólóját is összemaszatolja. Rászólok, de nem veszi a lapot, tovább kérlel.

– Légyszi, mondj még találós kérdést!

Persze én sem hagyom annyiban a dolgot:

– Nem hallottad, mit kértem az előbb?

Gyerek csípőből hadarja:

– De igen, bocsánat, nem csinálom többet, szégyellem is magam… Mondasz egy találós kérdést?

– Jó, de még mindig nem azt csinálod, amit kértem.

– De igen!

– Látom. Le se tojod, amit mondok.

– De igen!!!

(Amúgy létezik erre jó válasz?)

A gyereknevelési szótárba, ha lenne ilyen, ugyancsak fekete betűvel kerülne be a „csakazértis” és a „csakazértsem”.

Vegyük azt az ideális esetet, ahol az anyuka irigylésre méltóan nyugodt természettel van megáldva, a gyerekekhez pedig kifejezetten sok türelme van. A terhesség minden pillanatát szép emlékként őrzi, nem jelentett neki különösebb problémát a szoptatás, pelenkázás és más babázós elfoglaltság sem, és ahogy nő a gyerek, egyre több közös élmény köti őket össze. Akár az egész napot szívesen töltik együtt, rengeteget játszanak, beszélgetnek, sétálnak, mesélnek, hancúroznak, és ennek minden pillanatát élvezik mindaddig, amíg be nem jön a képbe a CSAKAZÉRTIS játszma. Olyankor Teréz anya legyen a talpán, akinél nem szakad el a cérna. Ha direkt, nyomatékosan megkéred a kicsikét valamire, és csakazértis bepróbálkozik az ellenkezőjével, vagy mikor te azt mondod, fekete, neki az biztosan fehér. Amikor a meghúzott határt csakazértis átlépi, ha csak egy hajszállal is, hogy neki legyen igaza. Amikor százszor elmondasz valamit (szépen, érthetően, a következményeket kilátásba helyezve és a „fenyegetést” szükség esetén be is váltva), de hiába. Oké, hogy a gyerekek hivatalból feszegetik a határokat, meg fejlődésben van az idegrendszerük, de ezzel párhuzamosan a szülőé általában látványos hanyatlásnak indul. Sok anyuka saját magán lepődik meg legjobban, és utólag szégyelli, mennyire el tud borulni az agya. Apuka szintén értetlenül figyeli az eseményeket azon tűnődve, ki ez a fúria, és mit csinált az ő tündéri feleségével. Igen, tudjuk, a kiabálás nem megoldás, de az ingerküszöbünk addigra menthetetlenül a béka feneke alá süllyed, és ha időről-időre nem adnánk ki magunkból a felesleges gőzt, jó eséllyel felrobbannánk. Márpedig ez a gőz a csakazértis-effektusnak köszönhetően gyors ütemben termelődik, és ha elér egy szintet, elég egy szikra – egy elejtett szó, egy hanyag mozdulat –, és újra azon kapjuk magunkat, hogy magunkból kikelve veszekszünk valami miatt, ami alapesetben egy ejnye-bejnyével is elintézhető lett volna.

Ráadásul vannak gyerekek, akikkel egyszerűen mindig történik valami. Ők azok, akiket sosem szabad szem elől téveszteni, mert szertelenségük, kíváncsiságuk vagy vakmerőségük miatt gyakran kerülnek bajba, ami alaposan próbára teszi a felnőtt stressztűrő-képességét. És valljuk be, sokszor a frusztrált pedagógus, a mogorva szomszéd vagy a pánikra erősen hajlamos nagyszülő sem könnyíti meg a dolgunkat.

Mégis azt mondom, kedves anyatársak, küzdjük le a bennünk ébredező sárkányt, amíg nem késő! Mutassuk meg, hogy a látszat ellenére most is ugyanazok az angyali teremtések vagyunk, amilyennek környezetünk megismert minket. Ne feledjük, a pozitív hozzáállás elengedhetetlenül fontos! (Házi feladatként tanuld meg fogcsikorgatás nélkül kimondani a következőket: „Jaj, de kis helyes tulipán formájú lyukat téptél ki a tapétából! Ezt tényleg nekem szántad?” „Nahát, ez a nadrágod is kiszakadt. De most legalább bepótolod a sok négykézláb kúszást-mászást, ami kicsi korodban kimaradt.” „Már fél órája szórakoztatsz minket azzal, hogy halandzsa szavakon nevetsz teli torokból. Melletted aztán nem lehet unatkozni!”) Persze nem várhatjuk el magunktól, hogy akár a legsötétebb dackorszak közepén is mindent rózsaszínben lássunk, és a dalai láma mentalitásával kezeljünk bármilyen szituációt, mindenesetre jócskán megkönnyíthetjük a magunk és szeretteink életét, ha úgy próbálunk az adott helyzetből a legjobban kijönni, hogy közben nem veszünk mindent véresen komolyan.

Igen, még ma megteszem az első lépést! Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy türelmesebb leszek! Ha bármi felbosszant, elszámolok tízig, mielőtt olyat mondanék, amit később magam is megbánok.

Egy pillanat, szavamat ne feledjem, csak ránézek a gyerekre.

Ó, hogy az a…! Ez mi??? Épp csak kitettem a lábam a szobából… Hányszor mondtam, hogy ezt ne csináld?! Most azonnal gyere ide!!! Egy, kettő, kettő és fél…