HTML

Anya agymenései

Ahogy a költő mondaná: „Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat. Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj.” :)

Facebook oldaldoboz

2015.03.27. 12:12 Chain Bridge

Csodagyerek, avagy a tudás relatív

rubik.jpg

 

 

Eddig is sejtettem, de mától hivatalos: szellemi képességeim a fasorban sincsenek kis családom férfitagjaiéhoz képest.

 

Az egész úgy kezdődött, hogy fiam karácsonyra kapott egy Rubik-kockát. Ettől fogva legfőbb újévi fogadalmunk az lett, hogy megtanuljuk kirakni – máskülönben mi a francnak kerülgessünk még egy színes műanyag vackot a lakásban, ugyebár. Utólag bevallom, az első összekeverés előtt ünnepélyesen búcsút vettem a szép, egyszínű, érintetlen oldalaktól, és igyekeztem jól emlékezetembe vésni a látványt. Ki tudja, láthatom-e valaha újra ilyen tökéletes állapotban ezt az ördögi találmányt.

 

Szeretjük a kihívásokat, úgyhogy a sportszerűség kedvéért már az elején kizártuk azokat az alternatív – mellesleg sokak által javasolt – módszereket, melyek a kocka szétszedésén, átmatricázásán vagy lefestésén alapulnak. Maradt tehát a hagyományos, jóval időigényesebb verzió. Ehhez pont kapóra jött az influenza szezon, mikor is Apa a kényszerpihenőt és az interneten fellelhető mindennemű segítséget kihasználva egy hét leforgása alatt abszolválta a feladatot. (Most már ott tart, hogy stopperrel méri az időt, és ha jól tudom, eddigi rekordja 2-3 perc. Oké, biztos nem egy világcsúcs, de lefogadom, hogy már erősen feszegeti a fizikai lehetőségek határait.) A gyermek – tessék, nem csak a rossz példa ragadós – mindezt élénk figyelemmel kísérte, Apa pedig töretlen lelkesedéssel és végtelen türelemmel próbálta átadni frissen szerzett tudását az ifjú trónörökösnek. Így száll eztán a tudomány apáról fiúra…

 

Jó, kissé eltúloztam, de ennyi elfogultság abszolút indokolt olyasvalaki részéről, aki a sakkban sem lát egy lépésnél tovább. Most is egyre növekvő csodálattal figyeltem őket heteken át, ahogy mindenféle algoritmusokkal (a gyerkőc szerint „algaritmus”, az legalább egy értelmes szó) dobálóznak, és pontosan tudják, mikor, mit, hova, hányszor és milyen sorrendben kell tekerni ahhoz, hogy az a bizonyos „halacska” vagy „tank” alakzat kijöjjön. Márpedig ez egy fontos állomás, mert nem ám csak úgy csavargatjuk ész nélkül, kérem! Ennek megvan a pontos menete! Őszinte leszek, én már itt feladtam, hogy ez nekem még ebben az életben sikerülni fog.

 

Kicsikém viszont olyannyira lázba jött egyre látványosabb részeredményeitől, hogy az utóbbi napokban az oviba is vinni kellett a bűvös kockát, sőt még út közben is azt tekergette (én meg őt terelgettem, hogy neki ne menjen a lámpaoszlopnak). De sietve megnyugtatok mindenkit, akinek erről kapásból az Esőember ugrana be, hogy ez idáig semmi más aggasztót nem tapasztaltam nála.

 

Végül megannyi gyakorlás, siker és kudarc után ránk virradt eme jeles nap, midőn utódom kitartását siker koronázta, és hangos dobpergés közepette ő is belépett a nagymesterek exkluzív táborába: egyedül, teljesen önállóan kirakta a Rubik-kockát! Mondanom sem kell, diadalmámorban úszik, és az én büszkeségem is határtalan! Micsoda kis zsenipalántát nevelgetünk mi! Hihetetlen! Hát mi lesz ebből a gyerekből, ha nagy lesz?! Jövőre az iskolában is ő lesz a legmenőbb ezzel a mutatvánnyal, az tuti! Közel s távol nem lesz más, aki utána csinálja!

 

Ilyen gondolatok kergetőztek a fejemben akkor is, mikor egy ismerős tanító néninek újságoltuk a nagy eseményt. Természetesen ő is gratulált, majd a miheztartás végett közölte, hogy kis tanítványainál jelenleg 1 perc a szintidő…

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány apa fiúk Rubik-kocka


A bejegyzés trackback címe:

https://anyaagymenesei.blog.hu/api/trackback/id/tr597309514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.