HTML

Anya agymenései

Ahogy a költő mondaná: „Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat. Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj.” :)

Facebook oldaldoboz

2014.07.22. 10:46 Chain Bridge

Egy újabb világrengető felfedezés

 

Finn tudósok megirigyelhették a „nesze semmi, fogd meg jól” típusú felfedezések terén utolérhetetlen brit kollégáik sikereit, mert nemrégiben előrukkoltak egy olyan tanulmánnyal, amely nélkül nem is tudom, meddig húzta volna még az emberiség. Ha valaha tettél már olyan kijelentést, vagy csak titokban úgy érezted, hogy „áldott jó” fiúgyermeked idejekorán sírba visz, nem is tévedtél olyan nagyot. Idézem a cikket:

 

„Egy több évszázad demográfiai adatait elemző finn tanulmány szerint azok a nők, akiknek fiaik vannak, néhány hónappal rövidebb ideig élnek, mint a lányos anyák.

Egy új finn tanulmány szerint egy nő halálozási kockázata minden fiúgyermekkel nő. Nem ez az első tanulmány, amely erre az eredményre jut, ugyanez a finn kutatócsoport is publikált már korábban a témában (több mint tíz évvel ezelőtt a Science-ben). Akkor azt találták, hogy egy fiúgyermek átlagosan 34 héttel rövidíti meg egy nő életét.

A fiúkkal szemben a lányok viszont csekély mértékben meghosszabbítják anyjuk életét. Mindkét tanulmányukban a fiúgyermekek miatti rövidebb élettartamot csak az anyánál figyelték meg, az apánál nem.”

(Forrás: http://www.origo.hu/egeszseg/terhesseg/20130228-a-fius-anyak-rovidebb-ideig-elnek.html)

 

Lelki szemeim előtt látom, ahogy a hír hallatán szülők milliói lázasan osztanak, szoroznak a nekik adatott gyermekek számától és nemétől függően, végigpörgetve magukban, mennyit számíthat plusz-mínusz néhány hét. Mielőtt bárki nekikeseredne a negatív végeredményen, gyorsan leszögezném, hogy a kevesebb néha több. Ha te például 1 db fiúgyermek büszke anyukája vagy, ez esetben:

– 34 hétre való tartós tejet (és sok más egyebet) megspórolsz

– néhány havi nyugdíjtól elesel, de tekintve, hogy addigra már amúgy se lesz nyugdíj, ez pusztán elméleti, és teljesen elhanyagolható szempont, ráadásul az efölötti aggódásra és idegeskedésre is kevesebb időd jut, ami mindenképpen pozitívum

– 34 éven keresztül 1-1 hét (mondjuk gyerekmentes) nyaralás kimarad az életedből, ami szintén nem nagy veszteség, hiszen ennyi időt úgysem bírnál ki szemed fénye nélkül, vagy ha mégis, végig körülötte forognának a gondolataid, akkor meg minek elutazni.

Úgyhogy fiús anyukák, ne csüggedjetek, és gyermeketeknek semmiképp se vessétek fel a nemváltoztató műtét gondolatát! Egy trónörökös felnevelése ennyi áldozatot bőven megér! Szerintem…

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány anya fiúk


A bejegyzés trackback címe:

https://anyaagymenesei.blog.hu/api/trackback/id/tr776531413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.