HTML

Anya agymenései

Ahogy a költő mondaná: „Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat. Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj.” :)

Facebook oldaldoboz

2014.11.27. 08:43 Chain Bridge

Ne szólj rám, ha hangosan énekelek

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014. november 19-én.

 

music.jpg

 

Kevés dolog van, amiben minden szülő és szakember egyetért. Ilyen például a zenei nevelés fontossága. A legtöbb anyuka már terhessége alatt szívesen énekel a kicsinek, aki a közhiedelem szerint ezt felettébb élvezi. Azért ismerjük el, a pocakban kuksoló hallgatóságnak ekkor még nincs sok beleszólása, tetszésének vagy tiltakozásának csak jóval később fog tudni hangot adni. Persze ha nem vagy egy megasztár alkat, feltételezhetően akkor sem okozol a magzatnak maradandó halláskárosodást, szóval nem is akarok senkit lebeszélni arról, hogy a (személyes tapasztalataim alapján jelentéktelen méretei ellenére is bámulatos akusztikájú) fürdőszobában vagy a lakás egy gondosan hangszigetelt helyiségében dalra fakadjon.

 

A kisded világra jövetele után is folyamatosan kapja a legkülönfélébb behatásokat a babazenétől a klasszikusokon át a VIVA slágerekig bezárólag. De vajon mi dönti el, hogy a kisgyerek zeneileg merre orientálódik? Nyilván az egyik leginkább meghatározó szempont ez esetben is a szülői példa. Vannak, akik már az anyatejjel szívták magukba a Mozart-szimfóniákat, más családok a népzenei vonalat képviselik. De mi van akkor, ha anya mondjuk 80-as évek fan, apa meg rocker? Az egyik szülő rajong a jazzért, a másik ki nem állhatja. (Mármint a jazz zenét. Párunk ezzel az aprócska jellemhibával együtt is lehet imádnivaló. :)

 

Az én fiam zenei ízlése sem mondható tipikusnak. Már kisbaba korában látszott, ezen a téren sem egy hétköznapi gyerek. Ha sírt, a halk ének vagy zene nem segített. Minél hangosabban és pörgősebben szólt valami, annál hatásosabb volt. Én persze kitartóan próbálkoztam a legkülönfélébb gyerekdalocskákkal, de csak mérsékelt sikert arattam. Aztán később gyakran előfordult, hogy a kocsiban Foo Fighters szólt, otthon Coldplay, altatódal gyanánt pedig Tankcsapdát kellett neki énekelnem. Hiába nyomtam be időnként az én aktuális kedvenceimet, a keményfiúkkal szemben még Maxi kukac és a Szuperkukák is alulmaradtak (kezdők kedvéért elárulom, hogy ezek az Alma együttes méltán népszerű számai).

 

Tavaly karácsonyra játékgitárt kapott, amivel imád rocksztárosat játszani. Én mondom, profi a srác! Legutóbb, mikor azt hitte, nem látom, egy Iron Maiden koncertfelvételt nézve átszellemülten gitározott. Az ének playback volt ugyan, de ez mit sem vont le a produkció színvonalából.

 

Emellett egy ideig dobolni is tanult, mert az óvó néni szerint jó a ritmusérzéke. (Szent meggyőződésem, hogy minden pasi genetikailag dobosnak születik.) Meghallgatni ugyan élesben egyszer sem sikerült, mivel előttünk is lámpalázas a lelkem, de az otthon elcsípett próbák valóban ígéretesek voltak. Ennek ellenére a lelkesedés gyorsan alábbhagyott – most éppen a sportokat részesíti előnyben –, de azért remélem, ha egyszer arra kerül a sor, csápolhatok neki az első sorból.

 

Ebből már ízelítőt is kaphattam, ugyanis egyik este a nappaliban nagyszabású előadásra készült, ahol én voltam az egyszemélyes nézőközönség. Miközben hömpölygő tömegként helyet foglaltam, a művész úr ismertette a házirendet:
– A nézőtéren tilos italt fogyasztani.
– Oké, nem fogok. – ígértem.
– Jó, mert olyan rémisztő lesz, hogy bepisilsz.
Kicsit megszeppentem, hogy tévedésből valami death metál koncertre jöttem, de kellemesen csalódtam. A végén még autogramot is kértem.

 

Úgy tűnik, egyelőre ennyivel kell beérnem, mert amúgy nem teng túl benne a szereplési vágy. Ha színpadról van szó, nála kizárólag technikusi teendők jöhetnek szóba. A mikrofont úgy beállítja, mint senki más, csak szavalni ne kelljen! Az óvodai kis műsorok alkalmával is többnyire a hátát látjuk, meg hogy látványosan unatkozik. Most nem részletezném, mi mindenre képes vetemedni egy unatkozó gyerek, nézőközönség ide vagy oda… Elég, ha annyit mondok, a családi archívumban nem sok mutogatnivaló fénykép található az ilyen megmozdulásokról. De nem panaszkodom, hiszen ki tudja, végül miből lesz a cserebogár.

 

Apropó, nálatok milyen zenét szeret a gyerek? Szándékosan nem azt kérdezem, szerintetek mi a jó zene, mert ezen kár lenne vitatkozni, annyira egyéni beállítottság kérdése (valószínűleg az se mellékes, ki mennyire van beállva adott zenemű hallgatásakor, de most nem erre céloztam :). Ha nektek is van olyan tapasztalatotok, hogy egy bizonyos műfaj iránt érzett szülői vonzalom továbböröklődött, vagy éppen ellenkező irányt vett az utódnál, ne tartsátok magatokban!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene gyerek


A bejegyzés trackback címe:

https://anyaagymenesei.blog.hu/api/trackback/id/tr956936699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.