HTML

Anya agymenései

Ahogy a költő mondaná: „Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat. Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj.” :)

Facebook oldaldoboz

2014.12.01. 09:11 Chain Bridge

Esti körkép

 

 

Gondolom, azzal nem mondok újdonságot, hogy ahol egynél többen laknak, ott bizony minden helyiségben megtöbbszöröződnek a személyes tárgyak. Arra viszont csak a minap ébredtem rá, hogy nem egyszerűen megtöbbszöröződnek: valójában ők is családot alapítanak!

 

Vegyük például a fürdőszobát. Kész idill! A férfi-, női- és gyerekruhák szinte kézen fogva lógnak a fregolin, de a törülközőknek és a fogkeféknek is van már kicsinyük. Kedvenceim mégis azok a tisztálkodószerek, amelyek ott sorjáznak a kád mellett. Van egy tusfürdő apának, egy anyának, egy meg a gyereknek. Samponéknál is hasonló a helyzet, a szülők flakonjai büszkén fogják közre a babának szánt terméket. De ami a legviccesebb, mindegyiken ott virít egy-egy fénykép (elégedett arckifejezéssel és levakarhatatlan vigyorral illusztrálva a fürdés/hajmosás nyújtotta felemelő élményt), így nap mint nap régi ismerősként nézhetsz farkasszemet a piperecsalád összes tagjával.

 

Belegondoltam, hogy a velünk egy fedél alatt élő „rokonság” ezen részével milyen sajátos viszonyt ápolunk. Lássuk, miért:

 

Anya-sampon egy fiatalabb bige, akit már többször rajtakaptam, amint hosszú loknijai mögül kacsintgat rám kacér tekintettel (ezt nem igazán tudom mire vélni, lévén sosem volt ilyen jellegű kalandban részem, de erős a gyanúm, hogy férjemet ugyanígy szokta méregetni zuhanyozás közben).

Apa-sampon személyében egy fogpasztareklámnak is beillő pasas stíröl rendszeresen, de pechje van, nem az esetem.

A samponcsalád legifjabb tagja pedig egy kalózruhába öltözött fiúcskát ábrázol, aki rólunk és fenti körülményekről tudomást sem véve, vidáman és fáradhatatlanul hadonászik a levegőben egy játékkarddal.

 

Néha már-már késztetést érzek, hogy a szülő-flakonokat egymás felé fordítsam, lássák csak, mit csinál a párjuk. Hátha észbe kapnak, hogy mégse velem kéne flörtölniük, miközben a gyerek – ahelyett, hogy édesdeden aludna – kalózosdit játszik ilyen késői órán. Aztán elszégyellem magam és levonom a konzekvenciát: nem egészséges dolog éhgyomorra végigszörfözni ennyi tévécsatornán, felelőtlenül belenézni valami agysorvasztó sorozatba, közben belekóstolni egy émelyítő romantikus filmbe, belekotnyeleskedni egy tudományos(kodó) eszmefuttatásba, mohón habzsolni egy régen látott mozisikert kedvenc színészünkkel és dupla adag reklámmal, majd mindezt összekeverni egy Zs-kategóriás alkotással. Tessék, itt az eredménye! A családi életről osztom az észt a fürdőszoba közepén! Még hogy engem néznek a flakonok…!

 

Végül legyintek egyet és hagyom az egészet. Hadd legyen nekik is egy jó napjuk! :P

 

Szólj hozzá!

Címkék: család anya este


A bejegyzés trackback címe:

https://anyaagymenesei.blog.hu/api/trackback/id/tr606947609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.