HTML

Anya agymenései

Ahogy a költő mondaná: „Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat. Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj.” :)

Facebook oldaldoboz

2015.08.23. 16:02 Chain Bridge

Angliából jelentjük

 

 

Na kérem, itt vagyunk! Mint említettem, családilag, határozatlan időre elhagytuk az országot, aminek okait most nem részletezném, mindenkinek megvan erről a maga külön bejáratú elképzelése és véleménye, így nem rabolnám ezzel a drága időtöket. Inkább egy kis helyzetjelentéssel érkeztem, összefoglalandó az elmúlt időszak eseményeit.

 

A készülődés...

 

Férjem már hetekkel korábban kiment, hogy előkészítse kis családjának a terepet. Következésképpen én maradtam otthon a „rossz zsaru”, és míg fiammal szép lassan az őrületbe kergettük egymást, Apa fotóját úgy puszilgatta esténként az a kis pupák, mint valami szentképet. :)

 

Azért próbáltam tartalmassá és emlékezetessé tenni számára az otthon töltött nyarat. Igyekeztünk minél több időt tölteni a családdal, jöttünk-mentünk, gyűjtöttük az élményeket. Utolsó programjaink egyike az volt, hogy megnéztük a Minyonokat a moziban. Mint kiderült, a történet egy része Londonban játszódik, ahol a gonosz főhős egy rövid prezentáció keretében újdonsült segédeinek e szavakkal mutatta be a leendő célpontot, magát a királynőt: „Ez a penészvirág irányítja az egész kócerájt.”

 

Rögtön meghűlt ereimben a vér! Tuti ez lesz az a mondat, ami mélyen bevésődik a kölök emlékezetébe, hogy a legalkalmatlanabb pillanatban süsse majd el a poént bent a suliban valamelyik szünetben. Jó, jó, lefordítani egy darabig még nem tudja, de az ördög nem alszik, lesz ő még perfekt angolból, és mi van, ha akkor bukkan majd fel ez a kis részlet emlékei valamely rejtett bugyrából… Minden szülő tudja, hogy a gyerekek hírhedten jól tudnak időzíteni. Ezt megelőzendő, jó alattvalóként már most elhatárolódom a felségsértés bármiféle gyanújától, és felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy Őfelsége nem penészvirág, továbbá Anglia sem nevezhető távolról sem kócerájnak. Ha bármi ehhez hasonló állítás hagyná el gyermekem száját, az csak és kizárólag a nevezett filmből származó idézet lehet. Remélem, ezzel jó előre tisztáztam is minden kellemetlen félreértést. Lapozzunk.

 

Az utazás...

 

Hosszas várakozás után elérkezett az indulás napja. A repülőtéren – miután sikeresen becsekkoltunk és a kötelező mozgólépcsőzést is kipipáltuk – összeismerkedtünk egy fiatal lánnyal, aki most repült először, nagyon izgult és teljesen elveszettnek érezte magát, ezért felajánlottam neki, hogy tartson velünk. Utólag be kell ismernem, velünk rossz lóra tett, mert minden jó szándék ellenére úton-útfélen elhagytuk szegényt. Hol őt irányították másik sorba, hol minket, hol csak úgy sodródtunk az eseményekkel meg a tömeggel, és izgalmamban nemes egyszerűséggel megfeledkeztem róla. Mentségemre legyen mondva, én sem utaztam még úgy külföldre, hogy két bőrönd, három táska plusz egy kiskorú lett volna a gondjaimra bízva annak minden egyes tartozékával együtt (pulóver, játék, étel-ital stb.). Ez úton szeretnék bocsánatot kérni a lánytól, és megköszönni neki, hogy közvetlenül a beszállás előtt vigyázott a csomagjainkra, amíg a drágámnak sürgős dolga akadt a mellékhelyiségben. Erősen remélem, hogy rendben megérkezett ő is, mert a leszállás és az útlevélvizsgálat után végleg nyoma veszett…

 

A repülés köszönjük, remekül telt. Igaz, közben többször is hálát adtam, amiért szinte csak a szomszédba utaztunk. A mintegy kétórás út alatt a feszült várakozás elérte maximumát a gyerkőcnél, pedig az egyhelyben ülés alapesetben sem az erőssége, hogy finoman fogalmazzak. Először naivan azt gondoltam, az ablak mellett kellőképpen le lesz kötve a figyelme. Ez így is volt… teljes tíz percen keresztül. A maradék időben megdöntötte a „hányféle különböző pozitúrát lehet felvenni egy ilyen kis p…csányi helyen” rekordját. Közben evett, ivott, játszott, végigtanulmányoztuk az előttünk lévő piktogramokat és a szóba jöhető vészhelyzetek forgatókönyveit, beállítottuk a légkondi fúvókáját, helyet cseréltünk, ott is beállítottuk a fúvókát, sétálni ment (a mellettünk ülő fiatalemberen keresztül oda-vissza vagy háromszor), beszélgettünk (különös tekintettel a „Mikor érünk oda?” örökzöld témakörre), újra visszacseréltük a helyünket (a tőle származó morzsák rámtapadva követtek), megszerelte az előttünk ülő bácsi háttámláját annak legnagyobb örömére, füldugulás ellen cukrot szopogatott (nyilván nem csak egy darabot, de hát egy cukor nem cukor, főleg ilyen indokolt esetben), megint sétálni ment, még utoljára (én nem akartam a szomszédos srácon keresztülmászni minden egyes alkalommal, ezért nem kísértem el, csak imádkoztam, hogy ne nyúljon semmihez, nehogy az utazás váratlan fordulatot vegyen, és élesben kelljen alkalmazni az imént megismert életmentő eszközöket). Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, így végül a tervezett helyen és időben landoltunk.

 

Most újra együtt a család, ismerkedünk a környékkel, tervezgetünk. A fejleményekről később számolok be. Az időjárásról meg csak annyit, hogy – ellentétben az angolokkal – nem akarok róla beszélni…

Szólj hozzá!

Címkék: utazás Anglia


A bejegyzés trackback címe:

https://anyaagymenesei.blog.hu/api/trackback/id/tr687728042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.