Ma felkerestünk egy munkaközvetítő irodát.
Férjem már dolgozik, de úgy volt vele, próba szerencse, hátha talál még jobbat, én pedig még munkanélküliként keresem az igazit (vagy a lehetőségekhez képest megfelelőt).
Elmondtuk, mit szeretnénk, majd kisvártatva kezünkbe nyomtak egy-egy paksamétát, hogy legyünk oly kedvesek, olvassuk el figyelmesen és töltsük ki a regisztráláshoz.
Nekiláttunk. A dokumentáció 30 oldalnál nem volt több, viszont érdekes felismerésekhez vezetett. Esküszöm, életemben nem írtam le a nevemet ennyiszer fél órán belül, és rá kellett döbbennem, mennyire kiment a divatból a kézírás használata. Nem tartom magam funkcionális analfabétának, de lányos zavaromban komolyan kellett koncentrálnom, hogy az eredmény mind tartalmilag, mind külalak tekintetében ne azt sugallja, hogy a mellékelt önéletrajz egy nagy kamu, valójában négy általánost végeztem, azt is kegyelem kettessel, egy egzotikus kelet-európai ország ki tudja, milyen nomád körülményei között. Közben hol angolul, hol lengyelül karattyoltak körülöttünk, amit én fél füllel érdeklődéssel hallgattam, ennek köszönhetően a születési dátumomat kapásból el is rontottam. Egy vonallal diszkrét áthúzás, helyesbítés. Nem ciki, ááá…
Már az első oldal hosszú perceket vett igénybe, mert ugyan az aktuális címünket csak-csak megjegyeztem valahogy, de a telefonszámomhoz, egyéb itteni azonosítómhoz, banki adatokhoz még puskáznom kellett. Oké, megvan, aláírás, dátum. Jöhet a következő oldal.
Név, cím, adatok újra, persze ezek most máshoz kellenek. Még szép, hogy legálisan tartózkodom az országban! Nem, nem vagyok büntetett előéletű! Minek néznek ezek engem? Mindegy, haladjunk: dátum, aláírás. Basszus, nem elírtam az évszámot?! Áthúzás, helyesbítés.
Aztán egész belelendültem, már több oldalt egymás után képes voltam hibátlanul kitölteni. Ugye, hogy gyakorlat teszi a mestert! Mikor már azt hittem, mindent tudnak rólam a nemi identitásomtól kezdve az egészségi állapotomon keresztül a bőrszínemig bezárólag (közben önkéntelenül felvetődött bennem a kérdés, hogy ez a részletes portfólió vajon egy dubaji sejk vagy egy ukrán szervkereskedő megrendelésére készül-e), egy kis teszt következett, melyből egyértelműen kiszűrhették, hogy a kedves ügyfél okosabb-e, mint egy ötödikes. Számokat kellett növekvő sorrendbe tenni, megadott betűket ábácé szerint felsorolni, újabb számsorokat visszafelé leírni, majd összeadás, kivonás, szorzás, osztás… Itt már sírtam a röhögéstől. Azok után, hogy eltévesztettem a születési évemet és a mai dátumot, még azt is ismerjem be ország-világ, de legalábbis egy munkaközvetítő előtt, hogy nem tudok fejben számolni?! Férjem nem szólt, csak csendben átcsúsztatta nekem a telefonja számológépét…
Úgy a huszadik oldal környékén már azt latolgattam magamban, hogy vagy megváltoztatom holnaptól a nevemet, vagy most hagyom itt a francba az egészet, de hősiesen teljesítettem a feladatot, végül mindketten hiánytalanul kitöltve adtuk vissza a vaskos irományt. Úgy éreztem magam, mint diák egy kimerítő vizsga után, és csak akkor kezdtem megnyugodni, mikor az ügyintéző hölgy sebtiben átnézte a beadványt, és felettébb elégedett volt a látottakkal. Abban maradtunk, hogy jelentkezni fog, amint van konkrét ajánlata számunkra. Szerintem aki idáig eljut, már fél siker. A többit meglátjuk. Ha gyanúsan sokáig nem jelentkeznék, ne aggódjatok (ld. dubaji sejk és/vagy szervkereskedők), rossz pénz nem vész el!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.