HTML

Anya agymenései

Ahogy a költő mondaná: „Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat. Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj.” :)

Facebook oldaldoboz

2014.06.11. 10:36 Chain Bridge

Nev-tan-mese

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis királyfi. A csipája jóformán még ki se nyílt, már el is indult szerencsét próbálni. Igen ám, de hamarosan egy sűrű, sötét erdőben találta magát, ahol akármerre lépett, hol egy ágba, hol egy pókhálóba, hol egy gyökérbe ütközött. De ő nem törődött sem a gyökerekkel, sem a turistajelzésekkel, csak ment fáradhatatlanul hetedhét országon túl. Szerencsére a jótündér bőségesen ellátta őt hamuban sült pogácsával, ami bizony jól jött a nagy kalandozások közben. Csakhogy amilyen szórakozott volt, a jótündértől kapott útleírás a másik batyujában maradt, így a fiú lassacskán eltévedt az erdőben.

Egyszer csak elé toppant a vasorrú bába jóságos anyóka képében, és felfogadta őt három évre szolgálni. De a banya megelégelte, hogy a legény mindig túljár az eszén és állandóan mesterkedik valamiben, ezért egy szempillantás alatt varangyosbékává változtatta.

Szerencsétlen jótündér csak fogta a fejét, mikor meglátta ezt a varázstükrében. Azon nyomban el is indult az Óperenciás tengeren túlra, ahol messze földön híres varázslók éltek. Tudta, hogy csak az ő segítségükkel lehet megtörni az átkot. Hét nap és hét éjjel bújták a tudós könyveket, míg megtalálták az ellenszert. Azzal sietett a jótündér az elvarázsolt erdőbe megkeresni a békává változott legényt.

Hála a csodaszernek, a banya elvesztette varázserejét, a béka pedig szép lassan visszaváltozott királyfivá, így végül megmenekültek. Viszont az igazi próbatétel csak most következik! Hiszen a fiú nemsokára elindul az óriások földjére, ahol minden erejére és tudására szükség lesz, és közben a hétfejű sárkánnyal is meg kell küzdenie. De ez már egy másik történet…

(Fenti mű nagyrészt a képzelet szüleménye, de a valósággal való esetleges hasonlóság nem a véletlen műve.)

 

sarkany.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: mese Nevelési Tanácsadó


A bejegyzés trackback címe:

https://anyaagymenesei.blog.hu/api/trackback/id/tr606294589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása