Az ötéves fiam egyik este 18:4-re megvert csocsóban (legalábbis tovább nem számoltam :). Mentségemre legyen mondva, hogy az első 12 gólig a pálya közelében sem voltam. Ami viszont a meccs hátralévő részét és az ott megvillantott teljesítményemet illeti, a gyermek elég érzékletesen fogalmazott: „Anya, még a te bábuid is ellened vannak." Ennyit a sportról és a sikerélményről.
***
Sétálunk hazafelé az oviból.
– Anya, hallgasd csak!
– Igen, csiripelnek a madarak.
– Nem azt!
– Kopog a cipőm sarka...
– Nem!
– Az autók...
– Nem, nem azt!
– Zizeg a szatyor...? Csörög a kulcs a zsebemben...?
– NEM!!! A csendre gondoltam!
***
Bújócskázunk. Én bújok, ő keres. Magamban vigyorogva hallgatom, ahogy végigjárja a lakás minden helyiségét. Nem talál. Ahogy múlnak a percek, már dörzsölöm a markom, milyen király vagyok, hogy el tudtam bújni ezen a pár négyzetméteren! Újabb perc telik el, végül megsajnálom. Diadalittasan bújok elő a vécéajtó mögül… Erre kiderül, hogy ő már rég a tévét nézi.
Egy másik alkalommal ő bújik, én keresem. Egy idő után szólítgatni kezdem, de nem jön válasz. Mikor végre „megtalálom”, meg is dicsérem a kitartását:
– Milyen sokáig csöndben voltál!
Erre ő:
– Hát jól el is fáradtam!
(Íme, az ékes bizonyítéka annak, hogy egyes gyermekek fordítva vannak bekötve...)
***
Világok harca a gyerekszobában:
A gaz dinoszauruszok megtámadják a középkori várkastélyt, de hiába minden ősi trükk (sötétben foszforeszkálás és egyéb extrák), a Transformerek ellen nincs esélyük, akik egy szál katapulttal, hősies küzdelemben meg is nyerik a csatát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.