Anya agymenései

Ide kívánkozik egy régi vicc:

– Anya, mi az a barátnő?
– Hát, ha jófiú leszel, neked is lesz egy.
– És ha rossz?
– Hát, kisfiam, akkor sok lesz...

***

Mostanában nagyon foglalkoztat az a téma, hogy a gyerekkori viselkedés mennyire határozza meg, illetve vetíti előre egy ember sorsának későbbi alakulását. Számtalan verzióra láthatunk példákat magunk körül:

A jófejű, ámde kalandvágyó ifjú elkallódik, rossz társaságba keveredik, mindig vonzza a bajt, szülei kétségbeesett próbálkozásai és féltő szeretete ellenére sem sikerül rátalálnia a helyes útra.

A közepes tanuló évekkel később a fejébe veszi, hogy ügyvéd lesz, és kitartó munkával sikeresen el is végzi az egyetemet.

Az osztály eminense és ígéretes tehetsége ma teljesen átlagos háziasszonyként éli az életét.

Az egykori rosszfiúnak benő a feje lágya, tisztességes családapa és sikeres üzletember lesz belőle, aki pozitív minta lehet bármelyik fiatal számára.

Ez csak néhány eset a sok közül. De vajon mi határozza meg, hogy a „hozott anyagból” végül mi fog kibontakozni? Nem kétséges, hogy a tanulás és a kiegyensúlyozott családi háttér, a pozitív minta rendkívül fontos. Ám sokszor mindezek ellenére is rejtélyes fordulatokat tud produkálni az élet. Szinte félelmetes belegondolni, mennyi minden nem rajtunk múlik. A folyton változó világ egyre nehezebben követhető impulzusai és a baráti társaság esetleges negatív hatásai csak részben (vagy még annyira sem) kontrollálhatók és küszöbölhetők ki, bármennyire szeretnénk is ezt hinni. Vagyis tényleg egyedül a szülő sikere vagy kudarca az, hogy a fiatal mennyire zökkenőmentesen veszi ezeket az akadályokat, illetve tanul-e az elkövetett hibákból? Kemény és kínzó kérdések ezek. Jelentkezzen, aki tudja a választ!

Sok híresség életútját ismerhetjük, és bizony néhányukból senki sem nézte volna ki annak idején, milyen szép sikereket fognak elérni felnőtt korukban. Voltak, akiknek fiatalként a törvénnyel is meggyűlt a bajuk, végül mégis minden jóra fordult. Olykor viszont a meleg és támogató otthoni légkör kevésnek bizonyult, és az eltévelygett bárány csak később, a nevelőintézet vagy a börtön után kapott észbe, attól kezdve jött egyenesbe az élete. Nem túl szimpatikus forgatókönyv, de tény, hogy van még ennél is rosszabb. Abba most nem mennék bele.

Nem utolsó sorban az is vigasztaló gondolat, hogy egy határozott, erős természetű, minden hájjal megkent lurkó idővel előnyt is kovácsolhat ezekből a tulajdonságokból. Miért is kellene mindig rémeket látni? Én személy szerint, ha nem is mindig könnyű, mégis örülök, hogy ilyen fiam van, és a világon senkivel nem cserélnék! A nehézségek pedig azért vannak, hogy megoldjuk őket és tanuljunk belőlük. Ha ezt tudomásul vesszük, máris egyszerűbbnek tűnik minden. Lássuk meg a dolgok szebbik oldalát is! Hiába veszekedtünk a kis rosszcsonttal még néhány perce, egy mosoly, egy szó máris ki tud engesztelni. Bármilyen rossz volt a gyerkőc, mire a nap végén elalszik, már csak egy kis angyalt látunk. Akármennyire képes lefárasztani, fél nap után már hiányzik, ha nem lehetünk együtt.

Szóval aggódó sorstársaimnak azt üzenem, fel a fejjel! Egyszer még nagyon büszkék leszünk ezekre az egytől egyig különleges kis egyéniségekre, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy minket választottak szüleiknek! Sőt, legyünk rájuk büszkék már most! Én örök optimistaként hiszem, hogy minden gyerek, akit szeretnek, előbb-utóbb rendes ember lesz. Remélem, erről pár év múlva saját szememmel is meggyőződhetek, és első kézből számolhatok be róla. Rajtam biztosan nem fog múlni!