Nem akármilyen nap ez a mai! Ünnepélyesen jelentem, kiléptem a komfortzónámból, bármit jelentsen is ez, ugyanis pár órája, mintegy 700 ember előtt én tolmácsoltam egy megnyitó ünnepséget.
Hogy miért olyan nagy szám ez? (Mármint nem a 700, bár az se piskóta, hanem hogy egyáltalán ilyesmire vetemedtem.) Elmesélem.
Adott egy cég és egy nagyszabású rendezvény, melyre 30 ország sportolóit várják. Egyértelmű az alaphelyzet: itt bizony tolmácsra lesz szükség. Mivel szegény szervezőknek kisebb gondja is nagyobb ennél, nem sokat agyalnak, máris kész a megoldás: minek fogadjunk fel egy vadidegent, mikor házon belül is találunk erre alkalmas személyt. Ott van XY bácsi lánya, ő állítólag perfekt beszéli a nyelvet, sőt, külföldön is járt! Tökéletes! Akkor ezt kipipálhatjuk a teendők listájából, és valószínűleg a költségeken is jócskán spóroltunk. Jöhet a prémium!
Igaz, hogy XY bácsi lánya – noha valóban tud angolul – foglalkozását tekintve NEM tolmács, de ne akadjunk fenn ilyen semmiségeken! Megoldja ő, ügyes lány. (Ha ti mondjátok...)
A helyzet iróniája az, hogy néhány éve megszerezhettem volna a tolmács képesítést, de félúton bölcsen beláttam, hogy ez nem az én műfajom. Nyelvtudás ide vagy oda, egész egyszerűen fizikailag alkalmatlan vagyok rá. Ugyanis betegesen rettegek az ilyenfajta nyilvános szerepléstől, ami jellemzően beszédközpontom azonnali és teljes lebénulását eredményezi. Márpedig egy tolmácsnál ez nem túl előnyös, lássuk be.
Jaj, ugyan már, miért ne tudnád megcsinálni? Mi ez a kishitűség és önbizalomhiány? Jól tudsz angolul, nem? Ennyivel el is volt intézve, és a kutyát nem érdekelte, hogy mondjuk ez egy külön szakma, nem véletlenül…
Innentől kezd érdekessé válni a dolog. Először reflexből a menekülési útvonalakat vettem számba, de az ember lánya mégsem hagyhatja cserben a szüleit (értsd: a szülei főnökét), tehát ez az opció kilőve. (Ugye, mondom én, hogy rendes lány ez! Nyugi srácok, minden el van intézve!) Lázasan járt az agyam, de egyre csak az a kép ugrott be, ahogy Mr. Bean női változataként állok a közönség előtt: „Ladies and Gentlemen”… ööö… snitt. Nem, nem, muszáj kitalálnom valamit!
Talán a ruha. Ha elég merész az öltözékem, elérhetem vele, hogy azt figyeljék, amit (ki)teszek, és ne azt, amit mondok. De szerencsére győzött a józan ész, és sikerült belőnöm az arany középutat: egy szoknya-blúz kombót nejlonharisnyával. Ehhez persze magassarkú dukál, úgyhogy elővettem vadonatúj alkalmi cipőmet (melynek valójában csak az állapota vadonatúj, amúgy egy éve a szekrényben várja az „alkalmat”, ami talán ez lesz az első és utolsó). Eh, elég a siránkozásból, ideje készülődni! A helyzet határozottan megkövetelt egy alapos szőrtelenítést. Ezt illetően talán picit túlzásba estem, de úgy gondoltam, ha elájulok és kórházban kötök ki, még hálás leszek magamnak ezért.
Istenem, előbb ugornék ki egy repülőből, mint ez… Mindegy, össze kell szednem magam, nincs mese! Vajon mi segíthet a lámpaláz legyőzésében? Valahol azt írják, hagyjam, hogy az adrenalin szétáradjon az ereimben. Anyád! Két napja más se kering bennem! Többen azt tanácsolják, próbáljam magam kívülről nézni. Nagy segítség, mondhatom! Egyrészt elkeserítő a látvány, ahogy gyámoltalanul áll ott ez a szerencsétlen, aki ráadásul én vagyok, másrészt addig ki fog gondolkodni meg beszélni helyettem?! Pánik üzemmódba kapcsolt agyam működőképes területe már így is borsónyira zsugorodott. Most bocs, de végképp nem engedhetek meg magamnak egy ilyen multitaskingot!
Valahogy mindenképpen le kellene nyugodnom. Kell valami, ami kicsikét ellazít. Nyugtatót mégse akarok bevenni, viszont… egy jól időzített feles nem is hangzik nagy hülyeségnek. Üvegbe szépen bekeverve, ártatlan üdítőnek álcázva. Ha lebuknék, azt hazudhatom, hogy a narancslé megbuggyant a napon. Ez az! Ez beválhat, van remény!
Tolmácsot akartok? Hát most megkapjátok! Laza leszek és vérprofi! Aztán majd a végén diszkréten félrevonulok infarktust kapni. Indulhatunk!
Utószó: Küldetés teljesítve, de ha igaz a mondás, mi szerint ami nem öl meg, az megerősít, most egy darabig ne nagyon jöjjön senki a közelembe, a saját érdekében! És kérem elküldeni azt a kicseszett diplomát!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.