Ma egy különleges mesét szeretnék megosztani veletek. Valójában semmilyen irodalmi értéket nem képvisel, de története annál felkavaróbb. Egy 3 éves, súlyos beteg, mégis életvidám kisfiúnak íródott.
Nyár elején olvastam egy lány üzenetét. Amatőr bloggerektől kért rövid meséket – hősökről, bátorságról, elfogadásról –, hogy ezeket egy kötetbe gyűjtve eljuttathassa a családnak, akiket egyetlen cél éltetett: a kicsi utolsó hónapjait a lehetőségekhez képest minél színesebbé varázsolni. Ekkor hallottam először Dominikről.
Ismeretlenül is sokakat megihletett a felhívás, sorra érkeztek a mesék, az illusztrációk. Mire azonban a nyomdai munkálatok elkészültek, a kisfiú már végső, nagy csatáját vívta. A szép ötlet sajnos túl későn valósult meg. Néhány napon múlott csak, de Dominik saját könyvecskéjét már nem vehette a kezébe.
Kicsi Dominik, bárhol is legyél most, fogadd szeretettel ezt a mesét!
Titkos mese
Volt egyszer egy teljesen hétköznapi kisfiú. Petikének hívták. Azaz teljesen hétköznapinak tűnt, úgy első ránézésre. De még a másodikra is. Pont olyan volt, mint a többi gyerek. Szeretett labdázni, fogócskázni, csúszdázni és hintázni. Viszont nagyon utált fogat mosni, rendet rakni, lefeküdni és szót fogadni. A napjai is ugyanúgy teltek, mint kis társainak: sok-sok játékkal, bolondozással.
Na de az éjszakák! Akkor igazán különös dolgok történtek! Hiszed vagy sem, éjjelenként Petike már nem az a kócos, maszatos kis rosszcsont volt, akit mindenki jól ismert. Nem ám! Mert amint anyukája betakargatta, megkapta a jóéjt pusziját és kialudtak a fények, akkor kezdődött a varázslat: Petike egyszeriben átalakult Szuperfiúvá! Pizsama helyett szuperruhát viselt, amitől egészen láthatatlanná vált, és egy szempillantás alatt eljutott bárhová, ahová csak akart. Ha kedve tartotta, gondolt egyet, és meglátogatta a kengurukat Ausztráliában, vagy éppen a jegesmedvékkel teázott az Északi-sarkon. Egyszer a delfinekkel úszkált a tengerben, máskor az afrikai elefántokkal bulizott hajnalig. Szóval nem volt olyan sarka a Földnek, ahová nem tudott elrepülni, ő pedig rettenetesen élvezte a kalandokat. Csakhogy reggelente, mikor felébredt, és újra az ágyában feküdt a kisautós pizsamájában, mindig nagyon fáradt volt. Nem is csoda, igaz? Aki éjjel nagylegény, az bizony nappal kimerült. De hogy mi történt éjszaka, arról senkinek sem mesélhetett, úgysem hittek volna neki. Ez az ő titka volt egyedül.
Petike mégis nagyon szerette ezeket a titkos kirándulásokat, így azt sem bánta volna, ha kicsit tovább maradhat, és még távolabbra merészkedhet. Végül, miután bejárta a Föld összes zegét-zugát, elhatározta, kiruccan a világűrbe. Mindig is szeretett volna űrhajós lenni. Gyakran elábrándozott, milyen jó lenne megpillantani a Hold túlsó oldalát, ami innen lentről sosem látszik, vagy akár megismerkedhetne a szomszédos marslakókkal is. Annyira megtetszett neki az ötlet, hogy már az utat is eltervezte. Szépen aprólékosan végiggondolta, merre kell majd mennie és mit kell magával vinnie. Képzeld, még a fogkeféjéről sem feledkezett meg! Anyukája milyen büszke lett volna rá, ha ezt megtudja! De a világon senki nem sejtette Petike titkát, még az anyukája sem. Neked megsúgom, hogy Petike picit örült is ennek, hiszen az anyukák olyan izgulósak! A tiéd is félt téged, igaz? Az enyém már akkor megijed, ha elesem és megütöm a térdem. Petike viszont ennél sokkal nagyobb veszélyekkel is szembeszállt már, meg sem kottyant neki egy kis horzsolás vagy karcolás. Egy űrutazás pedig egyenesen neki való feladat volt!
Ahogy közeledett az indulás napja, Petike egyre izgatottabb lett. Lázasan készülődött, minden gondolata e körül forgott. Szülei csodálkoztak is, mert olykor-olykor még rosszalkodni is elfelejtett. De mikor legutóbb náluk jártam, és Petike szemébe néztem, észrevettem benne a huncut csillogást. Azt a fajtát, amit azoknál a gyerekeknél látni, akik mindig mesterkednek valamiben. Úgyhogy én biztosra veszem, hogy Petike sem fog soha leszokni a csínytevésről. Szerintem éppen új barátait, a marslakókat készül megviccelni valamivel. Ha találkozol vele, neked talán elmeséli a titkát. De pszt, el ne áruld senkinek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.