HTML

Anya agymenései

Ahogy a költő mondaná: „Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat. Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj.” :)

Facebook oldaldoboz

2015.04.28. 20:57 Chain Bridge

Ide lőjetek!

piercing.jpg

 

Nem bírom a fájdalmat és meglehetősen beszari vagyok. Ez van, nem tagadom. Le a kalappal azok előtt, akik önként és dalolva, önmegvalósítási szándékkal, esztétikai megfontolásból képesek kés és/vagy tű alá feküdni. Persze vannak, akik indokolatlanul túlzásokba esnek, de lelkük rajta, végül is a saját testükről van szó, én aztán senkit nem ítélek el emiatt. Sőt, bevallom, néha én is eljátszom a gondolattal, hogy tökéletesnek az idő múlásával egyre kevésbé nevezhető porhüvelyemet alávessem egy kis optikai tuningnak, de ez idáig nem éreztem elérkezettnek a megfelelő pillanatot. A testmódosításnak egyetlen megjelenési formája látható rajtam idestova 30 éve, ez pedig a fülbevaló behelyezésére szolgáló lyuk (szigorúan 1 db/fül). De még ennek beszerzése sem ment minden zökkenő nélkül…

 

A 80-as évek derekán járunk. Iskolai szünet lehetett, mert húgommal együtt apukám munkahelyén töltöttük a napot, ami mindig izgi program volt számunkra. Ez az alkalom viszont különösen emlékezetesre sikerült, ugyanis apu egy hirtelen ötlettől vezérelve feltette az ötmillió forintos kérdést: szeretnénk-e fülbevalót, ergo mit szólnánk egy füllyukasztáshoz. (Mivel egész addig nem végezték el rajtunk ezt a barbár szertartást, így kisiskolás korunkra teljesen kézenfekvő volt, hogy legfőbb ideje átesni a tűzkeresztségen, ha nem akarunk később csini fülbevaló helyett öregnénis klipszet hordani életünk végéig.)

 

Igenlő választ adhattunk, mert munka után kézen fogott minket, és besétáltunk egy szépségszalonba. Na, szépség ide vagy oda, mi már itt erősen meg voltunk szeppenve. Apu megpróbált belénk bátorságot önteni, majd megkérdezte, melyikünk szeretné kezdeni. Nem volt nagy a tolongás, de egy kis győzködés után húgom hősiesen bevállalta az első áldozat szerepét. Beült hát abba a bizonyos székbe, a hölgy pedig filctollal megjelölte a fülcimpáján a leendő lyuk helyét. Ekkor került elő a fülbelövő pisztoly… Tesóm villámgyorsan felmérte a helyzetet és ösztönösen cselekedett: az utolsó pillanatban egy jól irányzott, akcióhősöket megszégyenítő mozdulattal kiütötte a „támadó” kezéből a neki szegezett „fegyvert”, amiből célt tévesztve repült el a „töltény” (a bekészített fülbevaló). Én ezen a ponton úgy éreztem, eleget láttam, és eszem ágában sem volt másodikként próbálkozni, no meg a személyzet tetszését sem nyerte el a rögtönzött önvédelmi bemutató, ezért sűrű bocsánatkérés és az elgurult fülbevaló négykézláb történő megkeresése után megszégyenülten távoztunk a helyszínről.

 

Az esetet követően jó ideig nem feszegettük a fülbevaló-kérdést, de szerencsére kihevertük a traumát, és végül egyikünknek sem kellett klipszet hordania. Ebből csak azt akartam kihozni, hogy ami késik, nem múlik. Nem vagyok reménytelen eset, csak megfontolt, későn érő típus. Lesz egyszer még nekem is dögös tetkóm és helyes kis nózim. Egyszer… Talán…

 

Szólj hozzá!

Címkék: anya szépség lányok


2015.03.27. 12:12 Chain Bridge

Csodagyerek, avagy a tudás relatív

rubik.jpg

 

 

Eddig is sejtettem, de mától hivatalos: szellemi képességeim a fasorban sincsenek kis családom férfitagjaiéhoz képest.

 

Az egész úgy kezdődött, hogy fiam karácsonyra kapott egy Rubik-kockát. Ettől fogva legfőbb újévi fogadalmunk az lett, hogy megtanuljuk kirakni – máskülönben mi a francnak kerülgessünk még egy színes műanyag vackot a lakásban, ugyebár. Utólag bevallom, az első összekeverés előtt ünnepélyesen búcsút vettem a szép, egyszínű, érintetlen oldalaktól, és igyekeztem jól emlékezetembe vésni a látványt. Ki tudja, láthatom-e valaha újra ilyen tökéletes állapotban ezt az ördögi találmányt.

 

Szeretjük a kihívásokat, úgyhogy a sportszerűség kedvéért már az elején kizártuk azokat az alternatív – mellesleg sokak által javasolt – módszereket, melyek a kocka szétszedésén, átmatricázásán vagy lefestésén alapulnak. Maradt tehát a hagyományos, jóval időigényesebb verzió. Ehhez pont kapóra jött az influenza szezon, mikor is Apa a kényszerpihenőt és az interneten fellelhető mindennemű segítséget kihasználva egy hét leforgása alatt abszolválta a feladatot. (Most már ott tart, hogy stopperrel méri az időt, és ha jól tudom, eddigi rekordja 2-3 perc. Oké, biztos nem egy világcsúcs, de lefogadom, hogy már erősen feszegeti a fizikai lehetőségek határait.) A gyermek – tessék, nem csak a rossz példa ragadós – mindezt élénk figyelemmel kísérte, Apa pedig töretlen lelkesedéssel és végtelen türelemmel próbálta átadni frissen szerzett tudását az ifjú trónörökösnek. Így száll eztán a tudomány apáról fiúra…

 

Jó, kissé eltúloztam, de ennyi elfogultság abszolút indokolt olyasvalaki részéről, aki a sakkban sem lát egy lépésnél tovább. Most is egyre növekvő csodálattal figyeltem őket heteken át, ahogy mindenféle algoritmusokkal (a gyerkőc szerint „algaritmus”, az legalább egy értelmes szó) dobálóznak, és pontosan tudják, mikor, mit, hova, hányszor és milyen sorrendben kell tekerni ahhoz, hogy az a bizonyos „halacska” vagy „tank” alakzat kijöjjön. Márpedig ez egy fontos állomás, mert nem ám csak úgy csavargatjuk ész nélkül, kérem! Ennek megvan a pontos menete! Őszinte leszek, én már itt feladtam, hogy ez nekem még ebben az életben sikerülni fog.

 

Kicsikém viszont olyannyira lázba jött egyre látványosabb részeredményeitől, hogy az utóbbi napokban az oviba is vinni kellett a bűvös kockát, sőt még út közben is azt tekergette (én meg őt terelgettem, hogy neki ne menjen a lámpaoszlopnak). De sietve megnyugtatok mindenkit, akinek erről kapásból az Esőember ugrana be, hogy ez idáig semmi más aggasztót nem tapasztaltam nála.

 

Végül megannyi gyakorlás, siker és kudarc után ránk virradt eme jeles nap, midőn utódom kitartását siker koronázta, és hangos dobpergés közepette ő is belépett a nagymesterek exkluzív táborába: egyedül, teljesen önállóan kirakta a Rubik-kockát! Mondanom sem kell, diadalmámorban úszik, és az én büszkeségem is határtalan! Micsoda kis zsenipalántát nevelgetünk mi! Hihetetlen! Hát mi lesz ebből a gyerekből, ha nagy lesz?! Jövőre az iskolában is ő lesz a legmenőbb ezzel a mutatvánnyal, az tuti! Közel s távol nem lesz más, aki utána csinálja!

 

Ilyen gondolatok kergetőztek a fejemben akkor is, mikor egy ismerős tanító néninek újságoltuk a nagy eseményt. Természetesen ő is gratulált, majd a miheztartás végett közölte, hogy kis tanítványainál jelenleg 1 perc a szintidő…

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány apa fiúk Rubik-kocka


2014.12.15. 08:46 Chain Bridge

Gyerekvállaláson innen és túl

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014. december 4-én.

 

travel.jpg

 

Fiatal házasok voltunk még, mikor egy baráti párral és 8 hónapos kisfiukkal közösen nyaralni mentünk. A babát már mi is tervezgettük akkoriban, így nagyon tanulságos volt a több órás autóút és a néhány együtt töltött nap.

 

A fiúcska, akit születése óta ismerek, már kisbabaként igazi egyéniség volt. Egyértelműen tudtára adta környezetének, ha neki más elképzelései voltak valamiről. Mivel én is hátul ültem, a lehetőségekhez mérten próbáltam őt szórakoztatni, amikor csak igény volt rá. Igazán kitettem magamért, de egy idő után így is nagyon unta magát szegény. Egy ordító csecsemő és négy frusztrált felnőtt egy kocsiban,az úti cél pedig elérhetetlennek tűnő távolságban… Mint megtudtuk, ilyen vészhelyzetben egyetlen dal működött a kicsinél: a Vuk. Így esett, hogy a „fürgerókalábakat” az odaút alatt több tucatszor énekeltük el kórusban, számtalan verzióban, aminek következtében soha többé nem tudtam ugyanúgy tekinteni a mesebeli ravaszdira, mint azelőtt.

 

Végül csak odaértünk. Anyuka előtt le a kalappal, mindvégig precízen vezényelte a dolgokat, gondosan követve a gyereknél kialakult napi rutint. Na mármost náluk a rutin részét képezte az éjjeli virrasztás is, mert a baba enyhén szólva nem volt valami jó alvó. Már hajnalok hajnalán ugrasztotta az ősöket, akik felváltva tartottak mellette ügyeletet. Természetesen ezt a kedves szokását a gyermek az üdülés ideje alatt is megtartotta. Mi viszont a férjemmel jót aludtunk, így ebből a küzdelemből semmit nem érzékeltünk, csak utólag, hallomásból értesültünk az éjszakai eseményekről.

 

Egyik reggel, mire mi is kikecmeregtünk az ágyból, a szülők begyógyult szemmel, de üdvözült mosollyal újságolták az örömhírt: „Felállt!” Ööö, oké. Jaaa, hogy a gyerek! Életében először! Ez igen! Szóval mi erről is lemaradtunk. Ki korán kel, ugyebár…

 

Mindent egybevéve nagyon klassz vakáció volt, sikerült kihozni belőle a maximumot. Nyár, tengerpart, barátok. Ez az élet! – gondoltuk mi, akiknek az (úton-útfélen történő) pelenkázás, etetés, továbbá a babakocsival való egész napos szlalomozás és az ezek mögött álló kőkemény logisztika még nem volt több mint puszta kuriózum.

 

Hazafelé jövet úgy időzítettünk, hogy a kicsi lehetőleg átaludja az utat, így este indultunk el. Ez jó döntésnek bizonyult, leszámítva azt az apró körülményt, hogy a több száz kilométert síri csendben kellett megtennünk, nehogy felébresszük az alvó oroszlánt. Ha erről időnként megfeledkezett valaki, a szigorú anyuka – nyilván mindannyiunk érdekében – azonnal rendre utasította a társaságot.

 

Mikor szerencsésen megérkeztünk, elbúcsúztunk a többiektől, felhordtuk a bőröndöket, tettünk-vettünk, majd végre kényelembe helyeztük elgémberedett tagjainkat. Otthon, édes otthon, újra kettesben. Valami mégis olyan furcsa… És ekkor vettük észre, hogy a befenyítés igencsak hatékony volt, ugyanis a kocsikázás óta egy árva kukkot se szóltunk egymáshoz.

 

Ezt a kis történetet azóta is mosolyogva idézzük fel, ha szóba kerül a téma. Két külön világ találkozása, minden értelemben. Más ország, más kultúra, múlt és jelen izgalmas egyvelege. Két család, két élethelyzet. „Időszámításunk előtt” még csak halvány sejtéseink voltak, mi vár ránk, ha majd szülők leszünk. Aztán nem sokkal később mi is megtudtuk, de azóta sem bántuk meg (kivéve egy emlékezetes, már hármasban megtett vonatkirándulást pár évvel ezelőtt, amikor kifejezetten közel álltunk a megbánáshoz, de nem szívesen rontanám el ezt a kellemesen közhelyes végszót :).

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: utazás baba vészhelyzet


2014.12.08. 09:17 Chain Bridge

Szuperanyu teszt

 

 

Az év vége jó alkalom arra, hogy számot vessünk eddigi teljesítményünkkel. VALÓBAN alkalmas vagyok kiskorú személyek állandó felügyeletének ellátására? Rendelkezem a mindennapi kihívások leküzdéséhez szükséges TELJES eszköztárral? BIZTOSAN nem bizonyulok méltatlannak kis családom szeretetére? Anyaként ÉS feleségként is megállom a helyem? Ha kétségek gyötörnek, esetleg újabb visszaigazolást szeretnél kapni superwoman mivoltodról, ez a teszt pont kapóra jön:

 

  1. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy „sarokcsiszoló”?

A)     Flex

B)      Kőműves segéd

C)      Pedikűr

 

  1. Ha vásárolni mész, mire csábulsz el leggyakrabban?

A)     Ruha, ékszer (csak ha akciós)

B)      Édesség (de hagyok belőle a többieknek is)

C)      Valami praktikus kis szerszám vagy lakásfelszerelés

 

  1. Vezetés közben defektet kapsz…

A)     Gond nélkül kicserélem a kereket.

B)      Segítséget hívok a legközelebbi szerelőműhelyből / benzinkútról / kocsmából.

C)      Pánikolok, de szerencsére mellettem ül a férjem (kizárólag sofőrszolgálatot vállalok, egyedül nem indulok el sehova kocsival).

 

  1. Hétvégén mit főzöl a családnak?

A)     Négyfogásos ebédet, ami nem csak finom, de egészséges is.

B)      Könnyű egytálételt, ami vagy finom, vagy egészséges (köztes állapot – legalábbis a legtöbb férfi szerint – nem létezik).

C)      Zacskós levest és mirelit pizzát, ahogy ők szeretik.

 

  1. Be kell valamit állítani a telefonodon…

A)     Pár mozdulattal már meg is oldottam a dolgot.

B)      Órákba telik, de azért is megkeresem a megfelelő menüpontot.

C)      Megkérem a gyereket.

 

  1. Kirándulni mentek. Mit pakolsz be magadnak mindenképpen?

A)     Túlélő felszerelést. (Sose lehet tudni…)

B)      Játszós ruhát. (A csinosabbikat.)

C)      Sminkkészletet. (Csak hogy meg ne ijedjen a sarki fűszeres.)

 

  1. Mi a véleményed a nagycsaládosokról?

A)     A legszebb dolog a világon, én is közéjük tartozom és/vagy szeretnék még legalább egy gyereket.

B)      Minden elismerésem ellenére sem merném bevállalni (gyanítom, utólag ők is így érzik…).

C)      Tuti valami más bolygóról jöttek, de aranyosak.

 

  1. Hogy készültél a baba érkezésére?

A)     Az összes szakkönyvet kiolvastam, minden vitamint beszedtem, rendszeresen tornáztam.

B)      Az ismerős anyukák tapasztalatait próbáltam hasznosítani, egyszer pedig még egy kismamajógára is elmentem.

C)      Majd lesz valahogy alapon az ösztöneimre bíztam magam, és isten bizony nem gyújtottam rá.

 

  1. Hogyan vélekedsz a kézimunkáról?

A)     Remek hobbi, kellemes kikapcsolódás. Szívesen kötök, horgolok, hímezek.

B)      Gombot varrok, zoknit stoppolok, ha muszáj.

C)      Nem értem a kérdést… (Amúgy hogy jön ez most ide?)

 

    10. Hogy állsz a takarítással?

A)   Ezt is csak fél szemmel olvasom, közben port törlök.

B)      Épp kávészünetet tartok.

C)      Ráér az, hol van még karácsony. (Különben is be kell még fejeznünk az óriás puzzle kirakását, addig szó se lehet porszívózásról.)

 

A megoldókulcsot sajnos elvesztettem, de ha puszta kíváncsiságból végigcsináltad ezt a tesztet, rossz anya biztosan nem lehetsz!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: teszt anya karácsony szuperanya


2014.12.03. 10:54 Chain Bridge

Híreket mondunk

 

Sokkoló, brutális, drámai, botrányos, elképesztő, undorító! Szenzáció!!!

 

Összeverte, kirabolta, felgyújtotta, kivégezte, lerohanta, belezuhant, frontálisan, több áldozat.

 

Összejöttek, szakítottak, kibékültek, beperelte, soha többé, de már megint.

Levetkőzött, felöltözött, szuper ruci, hogy néz már ki.

Alfahím, álomnő, drága autó, csúcsteló, kivel hányszor.

Meghízott, lefogyott, megöregedett, megfiatalodott, plasztikbomba, natúr szépség.

 

Felfedezték, ő a legjobb, túl a csúcson, kit érdekel.

Nagy esküvő, celeb vagyok, luxus lakás, kutya is van, megszületett, máris válnak.

Súlyos beteg, csak egy nátha, gyászjelentés, mégse halt meg.

 

Finom kaja, sztárszakácsok, ki kell dobni, éhen haltak.

Omladozik, sorra épül, kacsaláb, fagyhalál.

Fogyasszatok, vegyél újat, mert ez jár, de miből.

Utazz, szórakozz, művelődj, család, karrier, nincs időd.

 

Feltalálták, hamisítják, kimutatták, megcáfolták.

Csodagyógyszer, rákkeltő szar, kinek higgyek, még egy kamu.

Egészség, betegség, igazság, hazugság, csak a pénz.

Világvége, mind meghalunk, mennybe megyünk, elkárhozunk, úgyis mindegy.

 

Kelet, nyugat, bal, jobb, egyik se jobb, bábok vagyunk.

Hajrá Magyarország, ősmagyarok, szemét multik, csak innen el.

Szegények, gazdagok, bűnösök, ártatlanok, megmentelek, ott rohadj meg.

Értelmiség, munkásember, életművész, adócsaló. Panelproli, elbocsátás, leszakadás, kapaszkodás.

Győztesek, vesztesek, kisebbség, többség, megint ők, megint mi, bezzeg ti, buta birkák, mocskos disznók.

Megmondják, átírják, jó lesz így, kuss legyen.

 

Karácsony, Valentin, szeretet, nagy üzlet, új adók.

Rekord hideg, rekord meleg, szárazság, árvizek, drágább lesz.

Sportoljunk, ég a zsír, hajrá Fradi, még egy sört.

Pandabébi, milyen cuki, jó éjszakát, holnap meló.

 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2014.12.01. 09:11 Chain Bridge

Esti körkép

 

 

Gondolom, azzal nem mondok újdonságot, hogy ahol egynél többen laknak, ott bizony minden helyiségben megtöbbszöröződnek a személyes tárgyak. Arra viszont csak a minap ébredtem rá, hogy nem egyszerűen megtöbbszöröződnek: valójában ők is családot alapítanak!

 

Vegyük például a fürdőszobát. Kész idill! A férfi-, női- és gyerekruhák szinte kézen fogva lógnak a fregolin, de a törülközőknek és a fogkeféknek is van már kicsinyük. Kedvenceim mégis azok a tisztálkodószerek, amelyek ott sorjáznak a kád mellett. Van egy tusfürdő apának, egy anyának, egy meg a gyereknek. Samponéknál is hasonló a helyzet, a szülők flakonjai büszkén fogják közre a babának szánt terméket. De ami a legviccesebb, mindegyiken ott virít egy-egy fénykép (elégedett arckifejezéssel és levakarhatatlan vigyorral illusztrálva a fürdés/hajmosás nyújtotta felemelő élményt), így nap mint nap régi ismerősként nézhetsz farkasszemet a piperecsalád összes tagjával.

 

Belegondoltam, hogy a velünk egy fedél alatt élő „rokonság” ezen részével milyen sajátos viszonyt ápolunk. Lássuk, miért:

 

Anya-sampon egy fiatalabb bige, akit már többször rajtakaptam, amint hosszú loknijai mögül kacsintgat rám kacér tekintettel (ezt nem igazán tudom mire vélni, lévén sosem volt ilyen jellegű kalandban részem, de erős a gyanúm, hogy férjemet ugyanígy szokta méregetni zuhanyozás közben).

Apa-sampon személyében egy fogpasztareklámnak is beillő pasas stíröl rendszeresen, de pechje van, nem az esetem.

A samponcsalád legifjabb tagja pedig egy kalózruhába öltözött fiúcskát ábrázol, aki rólunk és fenti körülményekről tudomást sem véve, vidáman és fáradhatatlanul hadonászik a levegőben egy játékkarddal.

 

Néha már-már késztetést érzek, hogy a szülő-flakonokat egymás felé fordítsam, lássák csak, mit csinál a párjuk. Hátha észbe kapnak, hogy mégse velem kéne flörtölniük, miközben a gyerek – ahelyett, hogy édesdeden aludna – kalózosdit játszik ilyen késői órán. Aztán elszégyellem magam és levonom a konzekvenciát: nem egészséges dolog éhgyomorra végigszörfözni ennyi tévécsatornán, felelőtlenül belenézni valami agysorvasztó sorozatba, közben belekóstolni egy émelyítő romantikus filmbe, belekotnyeleskedni egy tudományos(kodó) eszmefuttatásba, mohón habzsolni egy régen látott mozisikert kedvenc színészünkkel és dupla adag reklámmal, majd mindezt összekeverni egy Zs-kategóriás alkotással. Tessék, itt az eredménye! A családi életről osztom az észt a fürdőszoba közepén! Még hogy engem néznek a flakonok…!

 

Végül legyintek egyet és hagyom az egészet. Hadd legyen nekik is egy jó napjuk! :P

 

Szólj hozzá!

Címkék: család anya este


2014.11.27. 08:43 Chain Bridge

Ne szólj rám, ha hangosan énekelek

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014. november 19-én.

 

music.jpg

 

Kevés dolog van, amiben minden szülő és szakember egyetért. Ilyen például a zenei nevelés fontossága. A legtöbb anyuka már terhessége alatt szívesen énekel a kicsinek, aki a közhiedelem szerint ezt felettébb élvezi. Azért ismerjük el, a pocakban kuksoló hallgatóságnak ekkor még nincs sok beleszólása, tetszésének vagy tiltakozásának csak jóval később fog tudni hangot adni. Persze ha nem vagy egy megasztár alkat, feltételezhetően akkor sem okozol a magzatnak maradandó halláskárosodást, szóval nem is akarok senkit lebeszélni arról, hogy a (személyes tapasztalataim alapján jelentéktelen méretei ellenére is bámulatos akusztikájú) fürdőszobában vagy a lakás egy gondosan hangszigetelt helyiségében dalra fakadjon.

 

A kisded világra jövetele után is folyamatosan kapja a legkülönfélébb behatásokat a babazenétől a klasszikusokon át a VIVA slágerekig bezárólag. De vajon mi dönti el, hogy a kisgyerek zeneileg merre orientálódik? Nyilván az egyik leginkább meghatározó szempont ez esetben is a szülői példa. Vannak, akik már az anyatejjel szívták magukba a Mozart-szimfóniákat, más családok a népzenei vonalat képviselik. De mi van akkor, ha anya mondjuk 80-as évek fan, apa meg rocker? Az egyik szülő rajong a jazzért, a másik ki nem állhatja. (Mármint a jazz zenét. Párunk ezzel az aprócska jellemhibával együtt is lehet imádnivaló. :)

 

Az én fiam zenei ízlése sem mondható tipikusnak. Már kisbaba korában látszott, ezen a téren sem egy hétköznapi gyerek. Ha sírt, a halk ének vagy zene nem segített. Minél hangosabban és pörgősebben szólt valami, annál hatásosabb volt. Én persze kitartóan próbálkoztam a legkülönfélébb gyerekdalocskákkal, de csak mérsékelt sikert arattam. Aztán később gyakran előfordult, hogy a kocsiban Foo Fighters szólt, otthon Coldplay, altatódal gyanánt pedig Tankcsapdát kellett neki énekelnem. Hiába nyomtam be időnként az én aktuális kedvenceimet, a keményfiúkkal szemben még Maxi kukac és a Szuperkukák is alulmaradtak (kezdők kedvéért elárulom, hogy ezek az Alma együttes méltán népszerű számai).

 

Tavaly karácsonyra játékgitárt kapott, amivel imád rocksztárosat játszani. Én mondom, profi a srác! Legutóbb, mikor azt hitte, nem látom, egy Iron Maiden koncertfelvételt nézve átszellemülten gitározott. Az ének playback volt ugyan, de ez mit sem vont le a produkció színvonalából.

 

Emellett egy ideig dobolni is tanult, mert az óvó néni szerint jó a ritmusérzéke. (Szent meggyőződésem, hogy minden pasi genetikailag dobosnak születik.) Meghallgatni ugyan élesben egyszer sem sikerült, mivel előttünk is lámpalázas a lelkem, de az otthon elcsípett próbák valóban ígéretesek voltak. Ennek ellenére a lelkesedés gyorsan alábbhagyott – most éppen a sportokat részesíti előnyben –, de azért remélem, ha egyszer arra kerül a sor, csápolhatok neki az első sorból.

 

Ebből már ízelítőt is kaphattam, ugyanis egyik este a nappaliban nagyszabású előadásra készült, ahol én voltam az egyszemélyes nézőközönség. Miközben hömpölygő tömegként helyet foglaltam, a művész úr ismertette a házirendet:
– A nézőtéren tilos italt fogyasztani.
– Oké, nem fogok. – ígértem.
– Jó, mert olyan rémisztő lesz, hogy bepisilsz.
Kicsit megszeppentem, hogy tévedésből valami death metál koncertre jöttem, de kellemesen csalódtam. A végén még autogramot is kértem.

 

Úgy tűnik, egyelőre ennyivel kell beérnem, mert amúgy nem teng túl benne a szereplési vágy. Ha színpadról van szó, nála kizárólag technikusi teendők jöhetnek szóba. A mikrofont úgy beállítja, mint senki más, csak szavalni ne kelljen! Az óvodai kis műsorok alkalmával is többnyire a hátát látjuk, meg hogy látványosan unatkozik. Most nem részletezném, mi mindenre képes vetemedni egy unatkozó gyerek, nézőközönség ide vagy oda… Elég, ha annyit mondok, a családi archívumban nem sok mutogatnivaló fénykép található az ilyen megmozdulásokról. De nem panaszkodom, hiszen ki tudja, végül miből lesz a cserebogár.

 

Apropó, nálatok milyen zenét szeret a gyerek? Szándékosan nem azt kérdezem, szerintetek mi a jó zene, mert ezen kár lenne vitatkozni, annyira egyéni beállítottság kérdése (valószínűleg az se mellékes, ki mennyire van beállva adott zenemű hallgatásakor, de most nem erre céloztam :). Ha nektek is van olyan tapasztalatotok, hogy egy bizonyos műfaj iránt érzett szülői vonzalom továbböröklődött, vagy éppen ellenkező irányt vett az utódnál, ne tartsátok magatokban!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene gyerek


2014.11.21. 18:45 Chain Bridge

Vízió, avagy a Goldenblogok öröksége

 

 

„Egy évtized. Több ezer blog. Lelkes követők tízezrei. Idén is keressük a hős blogger-lovagokat azzal a nemes céllal, hogy kontentkirályságukat megismerje az egész ország.”

 

E szavakkal vette kezdetét immár 10. alkalommal a HVG nagy versenye, a Goldenblog, mely felhívásnak eleget téve számos (blog)lovag és -lovagina állt csatasorba a győzelemért. Hogy én hogyan kerültem közéjük, ne kérdezzétek, mivel számomra is rejtély, ki nevezett be, és őszinte leszek, egészen addig az esemény létezéséről sem tudtam. Csak pislogtam, mint a „Jöttünk, láttunk, visszamennénk” c. film főszereplői (hogy stílszerű maradjak), akik a lovagkorból – egy félrecsúszott varázslat folytán – egy több évszázaddal későbbi időpontban landoltak: most mi van, hol vagyok, kik ezek, meg úgy egyáltalán… Aztán teltek a hetek, és kezdtem ráérezni a dolog ízére. Nem mondom, hogy tökéletesen ismeretlen újoncként vérmes reményeket tápláltam a végeredményt illetően, de egy szenya kisördög az utolsó pillanatig járt a nyakamra azzal a kényszerképzettel, hogy az év felfedezettje ettől még simán lehetek. :))

 

Tegnap még azon morfondíroztam, hogy a díjátadó ünnepség alkalmából megfelelő viseletnek számít-e valamelyik standard buliszerkóm, vagy béreljek nagyestélyit, de mára megoldódott ez a probléma. Igen, úgy értem.

 

Miközben a rózsaszín felhők közül lassan visszaereszkedtem a realitások talajára az fogalmazódott meg bennem, hogy ennek az egésznek volt valami eurovíziós beütése. Biztos ismerős az érzés, mikor a voksolás kezdetekor még ott látjuk a „mi fiunkat” az elsők – a legnagyobbak, legesélyesebbek, legtapasztaltabbak – között. (Esetemben ez a dicsőség teljes két órán át tartott. Kár, hogy a szavazás három héttel később zárult… De ezt most ne feszegessük. :) Ilyenkor szinte fel sem fogjuk, de egy-egy pillanatra azért mégiscsak elhisszük, hogy ez valóban megtörténhet. Önkéntelenül is elkap mindenkit a versenyszellem, hátha most jött el a mi időnk. Persze végül elmarad a katarzis, elhúz az élmezőny, győz a papírforma. Elmosolyodunk a naivságunkon. Ugyan mire számítottunk? Kicsik vagyunk mi ehhez. Valahol meg is könnyebbülünk, hiszen mihez kezdenénk egy hirtelen jött felhajtással. Jól van ez így, megtettük a magunkét, és most nyugodtan folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Különben is a részvétel a fontos, már ez sem kis dolog. Jó buli volt, köszönjük, hogy itt lehettünk! A nyerteseknek pedig szívből gratulálunk! Talán jövőre újra találkozunk.

 

De akkor reszkessetek! :))

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Goldenblog


2014.11.19. 08:45 Chain Bridge

Hobbiblogger születik

 

 

Egy gyerek nem gyerek, tartja a mondás. De pusztán az elmélet kedvéért tételezzük fel, hogy a nem túl reprezentatív minta (1 fő életvitelszerűen, saját háztartásban nevelt gyermek) is alkalmas némi tapasztalat begyűjtésére. Ha pedig a pedagógusi múlt plusz pontért beszámítható, talán mégsem tűnik olyan elrugaszkodott ötletnek eme blog elindítása. Azért ne várjon senki világmegváltó gondolatokat, célom „mindössze” a kisgyerekekkel kapcsolatos tipikus vagy éppen váratlan élethelyzetek humoros(nak szánt) bemutatása az én szemüvegemen keresztül.

 

Az egész úgy indult, hogy a magam szórakoztatására elkezdtem leírni a témán belül engem leginkább foglalkoztató, belőlem egyre erősebben kikívánkozó gondolatokat. Régebben csak tanító néniként tekintettem a kicsikre, és bár már akkor is szerettem őket, bevallom, nem tűnt fel, mennyire szórakoztatóak tudnak lenni. Aztán megszületett a fiam, és attól fogva érthető módon megszaporodtak körülöttem a megörökítendő pillanatok. Tulajdonképpen neki köszönhető, hogy az egyre sokasodó élmények, aranyköpések, valamint az időnként felmerülő problémák végül blog formájában testet öltöttek, és – mint a visszajelzésekből kiderült – pozitív fogadtatásra találtak.

 

Bár az írás mindig közel állt hozzám és a munkám része is egyben, a blogot továbbra is hobbinak tekintem. Nem kívánok nagy babérokra törni, mégis megtisztelve érzem magam, hogy az Anya agymenéseit nevezték a Goldenblog idei versenyén (ismeretlenül is köszönöm annak, aki ezt megtette, és mindazoknak, akik szavaztak rám). Az elmúlt hetekben az esélytelenek nyugalmával, de kíváncsian követtem a fejleményeket, miközben versenytársaim révén sok országos ismertségű, több ezres nézettségű, az enyémnél jóval hosszabb ideje működő blogot ismerhettem meg.

 

Ha esetleg ez idő alatt én is felkeltettem néhány ember érdeklődését, már megérte. Remélem, hogy az anyaság szépségeit és árnyoldalait egyaránt sikerül úgy tálalnom, hogy az ide tévedt olvasók közül sokan magukra ismernek, jól szórakoznak, és alkalomadtán szívesen visszatérnek erre az oldalra. Továbbra is sok szeretettel és családias hangulattal várok mindenkit!

 

Anya

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: anya kezdetek Goldenblog


2014.11.14. 12:32 Chain Bridge

Generációk találkozása és a női lélek rejtelmei

 

Egy szép napsütéses délután ballagok az oviba a gyerkőcért. A kapuban felebarátian összemosolygunk a szembejövő nagypapával. Megyek tovább, de a hátam mögül hallom, ahogy félhangosan, cinkosan odasúgja fiúunokájának: „Csinos LÁNY!”

 

Lám, ha romantikáról van szó, a kor tényleg nem számít! Egy nagypapa és az unokája. Milyen szívmelengető! Na és az a bók! A „csinos” jelző is jól esett, de a „lány” titulus talán még annál is jobban.

 

Aztán végiggondoltam (és az imént meglegyezgetett hiúságomba kapaszkodva rögtön el is vetettem) azt az eshetőséget, hogy tán az úriember látása már nem a régi…

 

A fenébe is, miért vagyunk mi ilyen kishitűek? Sírunk, amikor a kutya se fordul meg utánunk, de a dicséretekkel se tudunk mit kezdeni. Például ha egy nőt többen megnéznek az utcán vagy bárhol, az esetek többségében – vérmérséklettől és lelkiállapottól függően – a következő gondolatok futnak át az agyán:

 

1. „Biztos elfelejtettem megfésülködni.”

2. „De jó, ezek szerint még nem járt le a szavatosságom! Egy-két év, aztán lassan megyek a levesbe.”

3. „Látom, tavasz van, a pasik már mindenre rárepülnek, ami mozog.”

4. „Jól van, öcsém, nagy a seggem, én is tudom, nem kell annyira bámulni!”

5. „Mit nézel? Harminc fölött már tilos egy csajnak önfeledten bulizni?!”

6. „Ez tuti részeg.”

7. „Basszus, anyád/lányod lehetnék…”

8. „Látnál csak világosban, smink nélkül. Mindjárt nem vigyorognál ennyire…”

9. „Sürgősen el kell kezdenem szemüveget hordani és/vagy Cavintont szedni, mert ezek az emberek feltehetően mind az ismerőseim, és most jó nagy bunkónak tartanak, hogy nem köszönök rájuk.” (Ha viszont ebből kiindulva minden bámészkodót mosolyogva üdvözölsz, az szintén félreértésekhez és kellemetlen szituációkhoz vezethet.)

 

Kicsit messzire kanyarodtam az ovitól, de ebből is látszik, milyen nehéz a nők élete (és még ezt is képesek vagyunk bőven tovább bonyolítani)! :)

 

Szólj hozzá!

Címkék: anya férfiak nők


süti beállítások módosítása