„Egy évtized. Több ezer blog. Lelkes követők tízezrei. Idén is keressük a hős blogger-lovagokat azzal a nemes céllal, hogy kontentkirályságukat megismerje az egész ország.”
E szavakkal vette kezdetét immár 10. alkalommal a HVG nagy versenye, a Goldenblog, mely felhívásnak eleget téve számos (blog)lovag és -lovagina állt csatasorba a győzelemért. Hogy én hogyan kerültem közéjük, ne kérdezzétek, mivel számomra is rejtély, ki nevezett be, és őszinte leszek, egészen addig az esemény létezéséről sem tudtam. Csak pislogtam, mint a „Jöttünk, láttunk, visszamennénk” c. film főszereplői (hogy stílszerű maradjak), akik a lovagkorból – egy félrecsúszott varázslat folytán – egy több évszázaddal későbbi időpontban landoltak: most mi van, hol vagyok, kik ezek, meg úgy egyáltalán… Aztán teltek a hetek, és kezdtem ráérezni a dolog ízére. Nem mondom, hogy tökéletesen ismeretlen újoncként vérmes reményeket tápláltam a végeredményt illetően, de egy szenya kisördög az utolsó pillanatig járt a nyakamra azzal a kényszerképzettel, hogy az év felfedezettje ettől még simán lehetek. :))
Tegnap még azon morfondíroztam, hogy a díjátadó ünnepség alkalmából megfelelő viseletnek számít-e valamelyik standard buliszerkóm, vagy béreljek nagyestélyit, de mára megoldódott ez a probléma. Igen, úgy értem.
Miközben a rózsaszín felhők közül lassan visszaereszkedtem a realitások talajára az fogalmazódott meg bennem, hogy ennek az egésznek volt valami eurovíziós beütése. Biztos ismerős az érzés, mikor a voksolás kezdetekor még ott látjuk a „mi fiunkat” az elsők – a legnagyobbak, legesélyesebbek, legtapasztaltabbak – között. (Esetemben ez a dicsőség teljes két órán át tartott. Kár, hogy a szavazás három héttel később zárult… De ezt most ne feszegessük. :) Ilyenkor szinte fel sem fogjuk, de egy-egy pillanatra azért mégiscsak elhisszük, hogy ez valóban megtörténhet. Önkéntelenül is elkap mindenkit a versenyszellem, hátha most jött el a mi időnk. Persze végül elmarad a katarzis, elhúz az élmezőny, győz a papírforma. Elmosolyodunk a naivságunkon. Ugyan mire számítottunk? Kicsik vagyunk mi ehhez. Valahol meg is könnyebbülünk, hiszen mihez kezdenénk egy hirtelen jött felhajtással. Jól van ez így, megtettük a magunkét, és most nyugodtan folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Különben is a részvétel a fontos, már ez sem kis dolog. Jó buli volt, köszönjük, hogy itt lehettünk! A nyerteseknek pedig szívből gratulálunk! Talán jövőre újra találkozunk.
De akkor reszkessetek! :))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.