Anya agymenései

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014. október 29-én.

Bár az ünnepek még távolinak tűnnek, az első télapó csokik alattomos felbukkanása azt sugallja, nem árt már most felkészülni a szokásos év végi dilemmára, már ami a gyerekek ajándékait illeti. Mert ugye nem is olyan egyszerű ez, mint azt hajdanán elképzeltük! Egy fokkal könnyebb a helyzet, ha saját gyerekünkről van szó, őt mégiscsak jól ismerjük, bár nem nehéz így sem jócskán melléfogni. Ha viszont a rokonok, ismerősök gyerkőceit szeretnénk meglepni valamivel, alaposan fel kell kötni a gatyánkat. Tételezzük fel, hogy a pénz nem akadály, az a fő, hogy a kicsike örüljön! Szépen hangzik, csakhogy ezzel egy cseppet sem vagyunk előbbre…

A legifjabb (0-3 éves) korosztály esetében a lenyelhető apró részek miatt a forgalomban lévő játékok túlnyomó része még tiltólistás. (Abba most ne menjünk bele, mennyire van ez eltúlozva, első a biztonság!) Persze vehetsz kifejezetten nekik gyártott, márkás babajátékot aranyárban, de ne vedd zokon, ha végül egy vizesflakon vagy egy ruhacímke fogja leginkább leköti a kicsi figyelmét.

Később a lehetőségek tárháza hihetetlen mértékben kibővül. A játékboltban csak kapkodod a fejed, mint csecsemő a topless bárban, és idegenvezetőre van szükséged, hogy eligazodj a kavalkádban. Hol van ez már ahhoz a békebeli kis boltocskához képest, ahol babát meg építőkockát árultak! Kevésbé rutinos nagymamák már az ajtóból sarkon fordulnak, és inkább odaadják a szülőnek az ajándékra szánt összeget, hogy vegye meg ő, amit jónak lát. (Jelzem, ez talán a legbölcsebb döntés ilyen esetben.)

Ebben a korban is simán előfordulhat, hogy a csomagolás (kartondoboz, buborékfólia) bizonyul a legjobb játéknak, míg a benne lévő csodakütyü rövidesen egy újabb porfogó szerepét tölti be.

Népszerűek az elemmel működő játékok, de egy idő után egyre csábítóbb a gondolat, hogy az elkövetkezendő szülinapokra és egyéb sátoros ünnepekre már csak egy nagy csomag Duracellt kapjon a csemete.

Mivel egy gyerek számára a klasszikus ajándék mégiscsak a játék, az évek múlásával – valamint a háztartásban fellelhető gyermekek, illetve a nekik beszállító rokonok számának arányában – a legmértéktartóbb családokban is túlkínálat mutatkozik a játékszerek terén, és ezzel együtt a rendelkezésre álló hely igencsak megfogyatkozik. A fogságban is megállíthatatlanul szaporodó plüssök, az irigylésre méltó felszereltséggel büszkélkedő babaházak (jól megy ezeknek a Sellő Barbiéknak, csak nehogy rájuk szálljon a NAV…), a teljes járműflotta és/vagy pónigyűjtemény, továbbá mindezek tartozékai vadul burjánzanak a lakásban, bárhogy próbálod a gyerekszobára korlátozni őket. Abban ne is reménykedj, hogy a feleslegesnek tűnő darabokat kiválogatva valahogy túladsz rajtuk, mert azonnal kiderül, hogy azok nélkül nem lehet élni! Kénytelen leszel tehát olyasvalamit keresni, ami nem foglal még több helyet. (Nem, a léggitár nem jó választás, bár kétségkívül praktikus.)

Ugyanakkor a nagyméretű játékok mellett a millió kis darabból álló vackokkal is meggyűlhet a bajod. Akárhogy igyekszel egy helyen tárolni az összetartozó részeket, azok mintha taszítanák egymást, és valószínűleg az első kicsomagolást követően soha többet nem fognak maradéktalanul egy légtérben tartózkodni.

Ha te az igényes és kreatív ajándékok híve vagy, előbb-utóbb kénytelen leszel szembesülni vele, hogy minél ízléstelenebb és értelmetlenebb egy játék, vonzereje annál nagyobb (pláne ha az oviban a véleményvezér Pistikének is olyanja van). A fröccsöntött műanyag mindig nyerő. Mindig.

Tudom, most ennél kézzelfoghatóbb ötleteket vártál, de mivel a jojótól a helikopterig bármi szóba jöhet, és a határ valóban a csillagos ég, lehetetlen vállalkozás lenne egy épkézláb listát összeállítani. Nincs is erre szükség, mert hamarosan indul a roham, amikor a tévécsatornák és játékkatalógusok egymást túllicitálva, könyörtelenül elkezdik bombázni a célközönséget vonzóbbnál vonzóbb ajánlataikkal, a célközönség pedig azon nyomban továbbítja a szülőnek / Jézuskának az aktuális igényt. Csak győzzél jegyzetelni. Sok sikert és kitartást kívánok a vadászathoz, az erő legyen veletek!

Egy rövidke mondat, mely egy egész korszak szimbóluma lehetne és az anyaság minden szépségét magában hordozza, ám varázsa erősen megkopik az évek során, lévén a nevezett időszakban az amúgy imádott gyermek szájából több ezerszer is elhangozhat.

Egy átlagos nap…

„Anya, nézd!” Megnézed, megdicséred, örvendeztek. (Azt felejtsd el, hogy legalább megközelítőleg ki tudod húzni belőle, mit szeretne ilyen halasztást nem tűrően megmutatni. Bármi legyen is az, csak és kizárólag személyesen tekinthető meg, és a helyszínen dől el, hogy egy világra szóló attrakcióról, egy frissen felfedezett állatfajról vagy éppen élet-halál kérdéséről van szó.)

Fél perc múlva: „Anya, nééézd!” Megnézed. Ugyanaz, mint az előbb. Újra megdicséred.

Egy perc sem telik bele: „Anya, ezt nééézd!” Érdeklődésed lankadni kezd, nem ugrasz azonnal, de ő folytatja. „Anyaaa, nééézd!!!” Jó, megnézed. Még mindig ugyanaz. Az ováció mérsékelt, és megkéred, negyedszerre ne ugrasszon, ha nem muszáj.

Újabb fél perccel később: „Anyaaaaa! Ezt nézd!!!” A távolból biztosítod támogatásodról, de ennyivel nem éri be. „Gyereee, ezt tényleg látnod kell!!!” Megint bedőlsz, megnézed. Magadban rezignáltan konstatálod, hogy a mutatvány így laikusként még mindig változatlannak tűnik az eddigiekhez képest.

Ötödszörre, mire végre tökéletesre csiszolta a technikát, már NEM VAGY HAJLANDÓ megnézni a bemutatót. Hát milyen anya vagy te?!

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014.október 1-jén.

Amint a gyerek megszületik, mondhatnám forgalomba helyezik, attól kezdve nincs megállás. Először babakocsiban, aztán négykézláb, majd gyalogosan kezdi el róni a kilométereket, mígnem eljön a nap, amikor a Verdák/pónik mellett szocializálódott gyermekecske más közlekedési eszközöket is birtokba vesz, amire a szülőnek nem árt jó előre felkészülni.

Kezdő szint

A gyerkőc közlekedéssel, tájékozódással kapcsolatos ismeretei fokozatosan bővülnek. Már pici korában érdemes neki megtanítani a lakcímét. Ez később igen hasznos információ lesz. Például amikor egy bodobácsnak szeretne részletes útleírást adni, hátha egyszer kedve szottyan őt otthon meglátogatni.

Az útjelző táblák már gyalogosként is izgalmasak lehetnek, a napi séta során szívesen ismerkednek velük a kicsik. („Anya, itt csak harminccal lehet menni? Akkor húzzunk bele!”)

A felnőttek természetesen nem győzik minden egyes alkalommal kihangsúlyozni, mennyire oda kell figyelni nemcsak a járókelőknek, de az autósoknak is, hogy megelőzzük a bajt. („Miért, ha balesetet okozunk, akkor megvernek?”)

A legtöbb poronty szinte még járni sem tud, máris kismotorra pattan. Az ártalmatlan játékszernek álcázott járgányt véletlenül se becsüld alá! Végsebessége a köbcentik szerény számához képest meglepően magas. Másik fő ismérve, hogy istentelenül hangos. Elég, ha néhány lépéssel lemaradsz, már hiába kiabálsz utána: az adrenalin-mámor és a kemény műanyagkerekek csapta zaj következtében szavaid süket fülekre találnak. (Ugye ismerős a vicc: „Józsi bácsi, zörög a sárhányó!” „Nem hallom, fiam, mert nagyon zörög a sárhányó!”)

Haladó szint

A gyermek alighogy kinövi a lábbal hajtós kismotort, beköszönt a biciklis korszak. Indításként van, aki a futóbiciklire esküszik, más a klasszikus pótkerekes/seprűnyeles változattal kezdi kerékpáros pályafutását. A vagányabb kölkök gyorsan ráéreznek eme sport ízére. Időnként el is kapja őket a gépszíj, és az első önállóan – relatíve balesetmentesen és többnyire egyenes vonalban – megtett út sikerén felbuzdulva máris a szlalommal, a menet közben hátraforgolódással vagy az egykezes vezetéssel kísérleteznek, általában mérsékelt sikerrel. Ez persze nem szegi kedvüket, félelmet nem ismerve, ruhát és önmagukat nem kímélve próbálkoznak tovább, így mire a csemete felnő, anyuka akár több, lábon kihordott infarktussal is számolhat. De ezzel koránt sincs vége az izgalmaknak, mert a bringát rövidesen felváltja a valódi motor vagy az autó, esetleg egyéb extrém sport.

Úgy tűnik, kénytelenek vagyunk belenyugodni a megmásíthatatlanba, hogy amíg élünk, aggódni fogunk gyerekeink testi épségéért. Noha sokszor erős a kísértés, mégsem zárhatjuk őket gumiszobába, és előbb-utóbb azzal a gondolattal is meg kell barátkoznunk, hogy egyre hosszabb időt fognak látótávolságon kívül tölteni. A kétségtelenül szeretetből és féltésből fakadó, ámde annál idegesítőbb rinyálást valamelyest csökkenthetjük, ha sürgősen új hobbi után nézünk. Remek figyelemelterelő, a dolgokat egész más perspektívába helyező, egyszersmind ellentámadásként is bevethető tevékenység gyanánt javaslom mondjuk az ejtőernyőzést. A hatás garantált!

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014.szeptember 22-én.

Mikor felnősz, azt hiszed, tudsz már egyet s mást. Aztán szülőként ráébredsz, hogy eddig a leghétköznapibb dolgokkal kapcsolatban is súlyos tévedésben, vak tudatlanságban éltél. Érdemes mielőbb pótolni a hiányosságokat. Csak figyelj, és tanulj!

1. Az asztalnál ülve nem az a cél, hogy a tányérra morzsázzunk. Épp ellenkezőleg: azt lehetőleg makulátlanul tisztán kell tartani az evés végéig (következésképpen a ruha, a terítő és a padló egy hatalmas, összefüggő tálcaként funkcionál).

2. A pulóver ujja a valaha feltalált leguniverzálisabb törlőrongy, ami mindig kéznél van (a karnyújtásnyi távolságra lévő szalvéta, vagy a gyerkőc zsebében marékszámra gyűlő zsebkendők labdába sem rúghatnak mellette).

3. Fogadd el végre, hogy nem az a pizsamanadrág eleje – az a címke direkt a megtévesztés kedvéért van az ellenkező oldalra varrva.

4. Ha a kóbor kutyának bemutatkozol, az többé nem számít idegennek, tehát a simogatási tilalom sem vonatkozik rá.

5. Ideje megtudnod az igazat: fiúgyermeked azért pisil elengedett kézzel, mert ő Superman!

6. Sokkal jobban esik a főtt étel, ha előtte valami kis nasit fogyasztunk.

7. Egy igazi férfi akkor is férfi, ha pónis mesét néz.

8. Jobban jársz, ha úgy hagyod magad megverni csocsóban, hogy a pálya közelébe se mész, mert azzal csak tovább rontanád saját esélyeidet a gyerekkel szemben.

9. Bármely játék első és legfontosabb szabálya, hogy ő kezdi és egyben ő is nyeri. („Nézd meg, anya, ide van írva apró betűvel, csak neked már rossz a szemed.”)

       10. A szörnyecskék cukik, ugyanakkor a legártatlanabb ismeretterjesztő filmtől is lehet rosszat álmodni.

       11. A gyerekzár kifejezetten a te szívatásodra lett kitalálva, többségük az élelmesebb lurkókat nem sokáig tartja vissza.

       12. Hízelgő, hogy te vagy a legfőbb minta a gyerek számára, de bárhogy próbálkozol, a rossz példa százszor ragadósabbnak bizonyul.

      13. Bár utódod néha szívesen elküldene melegebb égtájakra, és olykor magad is komolyan kételkedsz szülői képességeidben, szerinte mégis te vagy a legjobb anya/apa a világon!

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014.szeptember 12-én.

Volna itt egy kényes kérdés, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, ezért a gyengébb gyomrúaknak azt javaslom, most egy kicsit ne figyeljenek ide.

Na szóval… Elgondolkodtál már azon, miért mutatnak a (fiú)gyermekek olyan élénk érdeklődést a kaki iránt? Attól a perctől kezdve, hogy öntudatukra ébrednek, kifejezetten viccesnek tartanak minden bélműködéssel kapcsolatos történést, és ez vajmi keveset változik az évek során (ld. az erre apelláló vígjátékok csúcspoénjait). Szintén kortól függetlenül megfigyelhető, hogy ha elérkezik az alkalmas pillanat, szívesen elidőznek a lassan gázkamrává átalakuló helyiség meghitt magányában, édes kettesben Kula bácsival. Ezalatt a nagyobbak önfeledt olvasásba mélyednek, míg a kisebbek a vécépapír guriga módszeres letekerésével szórakoztatják magukat.

Azt mondják az okosok, hogy csak mi, ún. civilizált emberek (a félreértések elkerülése végett közéjük sorolom a fent ábrázolt személyeket is) undorodunk az efféle dolgoktól, mi neveljük bele az ellenérzést gyerekeinkbe, holott ez szerves része életünknek, mióta világ a világ. Az orvosok egyenesen ajánlatosnak tartják székletünk szemrevételezését, hiszen ezáltal értékes információkhoz juthatunk emésztőrendszerünk állapotával kapcsolatban. Freud pszichoanalitikus értelmezése szerint pedig az ürítés szimbolikus megfelelője nem más, mint az adás, az ajándékozás, illetve a pénz.

Hát úgy látszik, az én fiam a természet gyermeke, és tudat alatt hordozza ezt az ősi bölcsességet. Szent borzadállyal tanulmányozza a szélvédőre pottyant madárürüléket, óvodába menet nem a villanyoszlopokat vagy az autókat számolja, hanem az útszéli kutyagumit, a nagyszülőknél pedig legkedveltebb kerti elfoglaltságai közé tartozik – már-már rituálé – a kutyus után kislapáttal betakarítani a termést.

Saját széklete érthető módon különösen közel áll a szívéhez. Egyszer például teljesen zokon vette, hogy az előző nap elfogyasztott, általa különösen kedvelt spenóttól – legalábbis annak még látható maradványaitól – a mellékhelyiségben szükségszerűen meg kellett válnia („Hé, az az én spenótom!”). Máskor ünnepélyesen búcsút intett a végterméknek, miközben „Viszlát a szennyvízben, üdvözlöm a srácokat!” felkiáltással lehúzta maga után a vécét. Egyik nap a trónolás végén elrikkantotta magát, hogy haladéktalanul tekintsük meg a produktumot, ha valami csodát akarunk látni, merthogy nem akármilyenre sikeredett ám! Masni alakú lett! Na, ezt csinálja utána valaki! Aztán egy következő alkalommal rendesen rám hozta a frászt, mikor büszkén bejelentette, hogy kakiból leírta a nevét. Lelki szemeimmel már a tapétán láttam az árulkodó nyomokat, és készültem a véres megtorlásra, mikor kiderült, hogy csak a neve kezdőbetűjére emlékeztette a vécécsészében gőzölgő, kacskaringós barnamaci. Azért egy óvodástól ez sem kis teljesítmény, lássuk be.

Lakótelepünkön szinte több a kutya, mint a gyerek, így akármerre lépünk, a téma szó szerint a lábunk előtt hever. A nem túl üdítő látványnál csak az rosszabb, amikor az a bizonyos sunyin lapít a fűben. Ha igaz a mondás, hogy sz…-ba lépni szerencsét hoz, akkor nyugodtan hátradőlhetünk, mert máris meg van alapozva fiunk jövője, de még a nyugdíjas éveink miatt sem kell aggódnunk. Vagy ha mégsem válik be a néphiedelem, beíratjuk a srácot az orvosira, mert ennyi előtanulmány után minden bizonnyal fényes karrier vár rá belgyógyászként.  

Végezetül van egy jó hírem! Amennyiben az ismeretségi körödben van hasonló érdeklődésű gyerkőc, netán felnőtt, még egy testhezálló ajándékkal is meglepheted. Mondjuk a képen látható, egyes országokban nagy népszerűségnek örvendő plüsspisivel és plüsskakival. Bizony! A két kópé kapható kulcstartó formájában is, vagy kedvedre válogathatsz a képmásukkal díszített ruhadarabok közül. Fogyasztói társadalomban élünk, kérem. Minden van, mi szem-szájnak ingere… khm, akarom mondani, amit csak a kedves vevő óhajt. Ki ne hagyd ezt a páratlan lehetőséget! Ha másért nem, hogy megnézd az óvó néni arcát, mikor a gyerek reggel beállít egy ilyen nem mindennapi párost ábrázoló szettben. Gyanítom, hogy attól fogva a pókembert vagy a mérges madarakat leghatározottabban ellenző pedagógus is átértékeli az óvodai, iskolai öltözködésről vallott elveit, és talán még a kukabúvárokkal szemben is elnézőbb lesz. Már ezért megérne egy próbát.

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014.szeptember 3-án

Nem lehet elégszer elmondani, mennyire szórakoztatóak a gyerkőcök! A gyerekszáj-történetekkel tele van az internet, mégis újra meg újra meg tudják lepni az embert. Aztán olyan is van, hogy a szülő kerül kellemetlen helyzetbe miattuk, mikor egy cikisebb beszólás vagy poénos szituáció nagyobb nyilvánosságot kap, mint azt anyuka szeretné. De hát istenem, ez az élő műsor varázsa. Ha már így magunk között vagyunk, megosztok veletek két ilyen sztorit.

Egy alkalommal strandon voltunk az akkor 5 éves fiammal. Mikor kijött a medencéből, megtöröltem, és levettem róla a vizes fürdőnadrágot, hogy ne fázzon. Amíg száraz ruhát keresgéltem neki, ő egy szál semmiben bóklászott körülöttünk. Barátaink hahotázására kaptam fel a fejem, és mit látok? A kis mókamester – nem éppen rendeltetésszerűen – felakasztotta az úszószemüvegét egy arra legalkalmasabbnak tűnő, vele egyidős testrészére, és csípőre tett kézzel, kidüllesztett pocakkal, elégedett vigyorral figyelte a hatást. Mondanom sem kell, a mutatvány osztatlan sikert aratott, a közelben ülő idős hölgyek visítva nevettek. De a show ezzel még nem ért véget, tudtuk fokozni a hangulatot. Próbáltam finoman érzékeltetni a fiatalemberrel, hogy ez mégsem helyénvaló viselkedés. Okító hangon megkérdeztem tőle, ezt mégis kitől látta, mert tőlem biztos nem. Nem folytattam, mert a haverok azonnal lecsapták a magas labdát, nem kis derültséget keltve a hallgatóság körében. Apa inkább bölcsen hallgatott…

Másik nagy beégésem a boltból kifelé jövet történt. Gyerekem egy csomag gumicukrot szorongatott, és a frissen szerzett zsákmány feletti túláradó örömében puszilgatni kezdte a még bontatlan csomagolást. Erre a gondos anya reflexből mit mond? „Ne a zacsiját nyalogasd!” Rögtön tudtam, hogy ebből jól nem jövök ki, mert egy épp arra járó srác érdeklődve kapta fel a fejét a telefonjából. Zavartan igyekeztem tisztázni a félreértést, élénk hangon ecsetelve a fiamnak, hányan fogdoshatták össze előtte a szóban forgó zacskót, de szerintem csak tovább rontottam vele a helyzeten. Gyorsan leléptünk a színről. Aztán a rám törő röhögésből magamhoz térve még a gyerkőcnek is magyarázkodhattam, mi volt ezen annyira vicces (nyugi, nem árultam el).

Ráadásul, ha panelban laksz, még a lakásból sem kell kilépned egy hasonló incidenshez. Gondolj bele, esténként milyen jól szórakozhat a szomszédod ezt hallva: „Vetkőzz! Egy percen belül meztelenül szeretnélek látni a fürdőszobában!" Izgalmasan hangzik, csak kár, hogy ezt a gyereknek mondod fürdetés előtt ingerülten, fél óra könyörgés után.

Tessék? Hogy csak nekem piszkos a fantáziám? Lehet. De amikor otthon a háttérből ehhez hasonló párbeszéd-foszlányra leszel figyelmes: „díszes, felcsatolható farokhosszabbítást szeretnék... népszerűek ezek a műfarkak... ha valaki meglátja ezt, bajba kerülünk", valld be, hogy te is hegyezed a füled és kajánul mosolyogsz! Pedig csak a kicsi néz valami lovas mesét a tévében.

Mint azt a vendéglátósok egybehangzóan állítják, valamint az év megfelelő szakában elhasznált fürdőruhák és strandpapucsok száma is alátámasztja, ritka gyenge nyarat tudhatunk magunk mögött. Ennek ellenére, vagy éppen ezért augusztus legvégén tettünk egy utolsó kísérletet a nyaralásra.

Választásunk egy kisebb, mégis sok turistát vonzó üdülőhelyre esett.

Szállásunk egy csendes zsákutca végén épült. A szépen berendezett házikóhoz egy bőbeszédű, de barátságos szomszédasszonyt is mellékeltek, akitől fél órán belül mindent megtudhattunk a környékbeliekről és az aktuális eseményekről. A legmélyebb benyomást mégis az tette ránk, hogy pár házzal odébb milyen békésen megfér egymás mellett – gyakorlatilag egy telken belül – a zálogház, a baptista imaterem és a kocsma, mely utóbbiból pazar kilátás nyílt a temetőre.

Miután berendezkedtünk, elindultunk felfedezni a terepet. Elsőként a helyi termálfürdőt vettük célba. Már a bejáratnál meglepődtünk, hogy kizárólag a mi néhány fős társaságunk alkotja a máskor kígyózó sort. Belépve pedig mintha egyenesen egy másik idősíkba csöppentünk volna.

A patinás strand hamisítatlan utószezoni hangulatot árasztott főszezoni árakon. A személyzet mindössze a már odakint megismert, dicséretesen kompromisszumkész parkolóőrből, egy úszómester-karbantartó-mindenesből és egy középkorú pénztáros hölgyből állt, aki – noha a gyerek szerint tényleg a középkor óta ott ülhetett az üvegkalitkájában – sok érdemleges információval nem tudott szolgálni a belépőjegy árán kívül. Nem is nyaggattuk tovább, hagytuk, hadd folytassa a bóbiskolást a következő tranzakcióig (vagy az erős késésben lévő szőke herceg érkezéséig).

A vendégek túlnyomó részét még a 80-as években felejthették itt kedves NSZK-s rokonaik. A lagymatag napsütésben békésen aszalódó matuzsálemek fő előfordulási helye természetesen a meleg vizes medence volt. Mivel a levegő hőmérséklete igencsak behatárolta az amúgy is szűkös lehetőségeket, mi is beültünk a termálvízbe punnyadni, miután több-kevesebb sikerrel meggyőztem magamat arról, hogy a benne lebegő apró részecskék minden bizonnyal gyógyhatású ásványi anyagok. Utódunkat mindez cseppet sem zavarta, gyerekmedence híján boldogan lubickolt, és szörnyülködésemről tudomást sem véve időnként a feje búbjáig merült a meghatározhatatlan színű és szagú lábvízben. Amíg saját levünkben főttünk, egy vicces jelenetnek is szemtanúi lehettünk: egy férfi kislányát igyekezett átemelni a medence korlátján, amikor egy rosszul kivitelezett mozdulatnak és a bő szabású fürdőnadrágnak köszönhetően olyan látvány tárult a pont derékmagasságban lévő, elmélázva ücsörgő néni elé, amire az ő korában már a legkevésbé sem számított.

A forgalom visszaesését mi sem mutatta jobban, minthogy a közelben működő, Férjmegőrző névre hallgató vendéglátóipari egység szinte kongott az ürességtől. Férjeink ezt felhívásnak vették, és rögvest beültek egy sörre azzal az átlátszó indokkal, hogy feltérképezik az étkezési lehetőségeket. Miután kiderült, hogy a büfé már csak a maradékokból tart „végkiárusítást”, jobbnak láttuk ebédelési célzattal más hely után nézni.

Bár végül csak jóllaktunk és kellemesen múlattuk az időt, egyetlen dolgot még hiányoltam: a zenét. Kívánságom váratlanul teljesült, mikor a hangszórókból felcsendült egy gyászos klarinétszóló. Gyanakodva hallgattam egy darabig, mire rájöttem, honnan olyan ismerősek a dallamok. Valóban temetési zene volt. Még néhány szövegrészletet is fel tudtam volna idézni, ha nagyon akarok, de nem akartam. Az üzenet mindenesetre átjött: ideje búcsút mondani az idei nyárnak.

A kissé szürreális kiruccanás után mégis szép emlékekkel, feltöltődve tértünk haza, úgyhogy elhatároztuk, jövőre sem megyünk a Bahamákra. Minek? Sok pénzért pihenni, érdekes dolgokat látni, jól szórakozni és felejthetetlen élményeket szerezni itthon is lehet. :)

Kevéssé ismert tény, hogy míg Murphy úr méltán híres törvényein dolgozott, ez idő alatt Mrs. Murphy sem tétlenkedett, és gyereknevelés címszó alatt számos érdekes tudományos megfigyelést tett. Ezek közül választottam ki néhányat.

A szelektív hallás univerzális törvénye

Kérsz tőle valamit, de egyik fülén be, a másikon ki. Szólsz hozzá, de mintha a falnak beszélnél. Ha viszont véletlenül kicsúszik a szádon egy nem oda illő szó, a lakás túlsó végéből is azonnal tudatja veled: mindent hall.

A bűn és bűnhődés alaptörvénye

Vannak örök bűnbakok. Ők azok, akik minden csínytevésben benne vannak, így – részben megalapozottan – bérelt helyük van a „büntisarokban”. Ha történetesen mégsem ők a bűnösök, csak rosszkor voltak rossz helyen, a balhét akkor is ők fogják elvinni. (Mert azt ugye nem tetszik feltételezni, hogy az angyalarcú Pannikának akár csak az ötlet is megfordult volna a szöszke kis fejében? Bezzeg a Pistike! Neki még a szeme se áll jól.)

Az inkompetencia törvénye

Noha egymilliószor elmondod, és naponta gyakorlod vele a biztonsággal és viselkedéssel kapcsolatos alapszabályokat, gyermeked az első adandó alkalommal produkál valami hajmeresztőt, amit saját családtagjaid is a nevelési hiányosság ékes példájaként könyvelnek el.

A rend relativitásának törvénye

Évek óta próbálod rendre szoktatni, mindhiába. Állandó vita tárgyát képezi például, hogyan képes a papucsait rendszeresen két különböző helyiségben elhagyni. Ha viszont te nem elég párhuzamosan rakod egymás mellé a cipődet, rögvest szóvá teszi. Ez a törvény mindazon dolgokra kiterjed, melyekről pontosan tudja, hogyan kellene csinálni – mindenki másnak rajta kívül.

A hidrodinamika speciális törvényei a gyakorlatban

Arra a kérdésedre, hogy „Nem kell pisilni?”, kizárólag nemleges válasz adható akkor is, ha a gyereknél a közelgő csőtörés félreérthetetlen jelei szemmel láthatóak. Majd két perc sem telik bele, feltépi a vécéajtót, és az utolsó (vagy az utáni) pillanatban célba érve már zubog is a Niagara-vízesés.

Különösen figyelemre méltó a fürdőkád vízhajtó hatása. Elég, ha csak a lábujját beleteszi a gyermek, máris halasztást nem tűrően tör rá az inger.

Az ételek vonzásának törvénye

A kicsinek egy bizonyos ételfajtára csakis akkor támad gusztusa, amikor több nap hiábavaló kínálgatás után – mondván, úgysem kell senkinek – az utolsó morzsáját is elfogyasztottad. Aztán még a fejedhez is vágja, milyen szívtelen vagy, hogy megetted előle.

Az étkezési idő rugalmasságának törvénye

Bármi más sürgősebb és izgalmasabb, mint az egyhelyben ülve evés. Inkább köszöni szépen, már jóllakott, csak mehessen végre a dolgára. Kivételt képeznek az alábbi esetek: 1. édesség a láthatáron; 2. időben el kell indulnotok otthonról; 3. közeledik a fekvésidő. Ilyenkor étvágya csillapíthatatlan, és a falatozás a végtelenségig húzható.

FONTOS FIGYELMEZTETÉS: Gyereknevelésre irányuló tevékenység tudomásulvétele esetén utólagos reklamációnak helye nincs. Fenti törvények nem ismerete nem mentesít a következmények alól.

Készült az ujgyerekruha.hu webáruház számára, 2014. augusztus 20-án

Köztudottan kiveri a szülőnél a biztosítékot, mikor a gyerek mindenre nemet mond. De legalább ilyen idegesítő tud lenni az „igen” is. Lássunk egy példát.

Asztalnál ülünk, vacsorázunk, beszélgetünk. Gyerek, fellelkesülve:

– Anya, mondasz még egy találós kérdést?

Közben valamit idétlenkedik, és egy laza mozdulattal a pólóját is összemaszatolja. Rászólok, de nem veszi a lapot, tovább kérlel.

– Légyszi, mondj még találós kérdést!

Persze én sem hagyom annyiban a dolgot:

– Nem hallottad, mit kértem az előbb?

Gyerek csípőből hadarja:

– De igen, bocsánat, nem csinálom többet, szégyellem is magam… Mondasz egy találós kérdést?

– Jó, de még mindig nem azt csinálod, amit kértem.

– De igen!

– Látom. Le se tojod, amit mondok.

– De igen!!!

(Amúgy létezik erre jó válasz?)

A gyereknevelési szótárba, ha lenne ilyen, ugyancsak fekete betűvel kerülne be a „csakazértis” és a „csakazértsem”.

Vegyük azt az ideális esetet, ahol az anyuka irigylésre méltóan nyugodt természettel van megáldva, a gyerekekhez pedig kifejezetten sok türelme van. A terhesség minden pillanatát szép emlékként őrzi, nem jelentett neki különösebb problémát a szoptatás, pelenkázás és más babázós elfoglaltság sem, és ahogy nő a gyerek, egyre több közös élmény köti őket össze. Akár az egész napot szívesen töltik együtt, rengeteget játszanak, beszélgetnek, sétálnak, mesélnek, hancúroznak, és ennek minden pillanatát élvezik mindaddig, amíg be nem jön a képbe a CSAKAZÉRTIS játszma. Olyankor Teréz anya legyen a talpán, akinél nem szakad el a cérna. Ha direkt, nyomatékosan megkéred a kicsikét valamire, és csakazértis bepróbálkozik az ellenkezőjével, vagy mikor te azt mondod, fekete, neki az biztosan fehér. Amikor a meghúzott határt csakazértis átlépi, ha csak egy hajszállal is, hogy neki legyen igaza. Amikor százszor elmondasz valamit (szépen, érthetően, a következményeket kilátásba helyezve és a „fenyegetést” szükség esetén be is váltva), de hiába. Oké, hogy a gyerekek hivatalból feszegetik a határokat, meg fejlődésben van az idegrendszerük, de ezzel párhuzamosan a szülőé általában látványos hanyatlásnak indul. Sok anyuka saját magán lepődik meg legjobban, és utólag szégyelli, mennyire el tud borulni az agya. Apuka szintén értetlenül figyeli az eseményeket azon tűnődve, ki ez a fúria, és mit csinált az ő tündéri feleségével. Igen, tudjuk, a kiabálás nem megoldás, de az ingerküszöbünk addigra menthetetlenül a béka feneke alá süllyed, és ha időről-időre nem adnánk ki magunkból a felesleges gőzt, jó eséllyel felrobbannánk. Márpedig ez a gőz a csakazértis-effektusnak köszönhetően gyors ütemben termelődik, és ha elér egy szintet, elég egy szikra – egy elejtett szó, egy hanyag mozdulat –, és újra azon kapjuk magunkat, hogy magunkból kikelve veszekszünk valami miatt, ami alapesetben egy ejnye-bejnyével is elintézhető lett volna.

Ráadásul vannak gyerekek, akikkel egyszerűen mindig történik valami. Ők azok, akiket sosem szabad szem elől téveszteni, mert szertelenségük, kíváncsiságuk vagy vakmerőségük miatt gyakran kerülnek bajba, ami alaposan próbára teszi a felnőtt stressztűrő-képességét. És valljuk be, sokszor a frusztrált pedagógus, a mogorva szomszéd vagy a pánikra erősen hajlamos nagyszülő sem könnyíti meg a dolgunkat.

Mégis azt mondom, kedves anyatársak, küzdjük le a bennünk ébredező sárkányt, amíg nem késő! Mutassuk meg, hogy a látszat ellenére most is ugyanazok az angyali teremtések vagyunk, amilyennek környezetünk megismert minket. Ne feledjük, a pozitív hozzáállás elengedhetetlenül fontos! (Házi feladatként tanuld meg fogcsikorgatás nélkül kimondani a következőket: „Jaj, de kis helyes tulipán formájú lyukat téptél ki a tapétából! Ezt tényleg nekem szántad?” „Nahát, ez a nadrágod is kiszakadt. De most legalább bepótolod a sok négykézláb kúszást-mászást, ami kicsi korodban kimaradt.” „Már fél órája szórakoztatsz minket azzal, hogy halandzsa szavakon nevetsz teli torokból. Melletted aztán nem lehet unatkozni!”) Persze nem várhatjuk el magunktól, hogy akár a legsötétebb dackorszak közepén is mindent rózsaszínben lássunk, és a dalai láma mentalitásával kezeljünk bármilyen szituációt, mindenesetre jócskán megkönnyíthetjük a magunk és szeretteink életét, ha úgy próbálunk az adott helyzetből a legjobban kijönni, hogy közben nem veszünk mindent véresen komolyan.

Igen, még ma megteszem az első lépést! Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy türelmesebb leszek! Ha bármi felbosszant, elszámolok tízig, mielőtt olyat mondanék, amit később magam is megbánok.

Egy pillanat, szavamat ne feledjem, csak ránézek a gyerekre.

Ó, hogy az a…! Ez mi??? Épp csak kitettem a lábam a szobából… Hányszor mondtam, hogy ezt ne csináld?! Most azonnal gyere ide!!! Egy, kettő, kettő és fél…

Ma egy különleges mesét szeretnék megosztani veletek. Valójában semmilyen irodalmi értéket nem képvisel, de története annál felkavaróbb. Egy 3 éves, súlyos beteg, mégis életvidám kisfiúnak íródott.

Nyár elején olvastam egy lány üzenetét. Amatőr bloggerektől kért rövid meséket – hősökről, bátorságról, elfogadásról –, hogy ezeket egy kötetbe gyűjtve eljuttathassa a családnak, akiket egyetlen cél éltetett: a kicsi utolsó hónapjait a lehetőségekhez képest minél színesebbé varázsolni. Ekkor hallottam először Dominikről.

Ismeretlenül is sokakat megihletett a felhívás, sorra érkeztek a mesék, az illusztrációk. Mire azonban a nyomdai munkálatok elkészültek, a kisfiú már végső, nagy csatáját vívta. A szép ötlet sajnos túl későn valósult meg. Néhány napon múlott csak, de Dominik saját könyvecskéjét már nem vehette a kezébe.

Kicsi Dominik, bárhol is legyél most, fogadd szeretettel ezt a mesét!

Titkos mese

Volt egyszer egy teljesen hétköznapi kisfiú. Petikének hívták. Azaz teljesen hétköznapinak tűnt, úgy első ránézésre. De még a másodikra is. Pont olyan volt, mint a többi gyerek. Szeretett labdázni, fogócskázni, csúszdázni és hintázni. Viszont nagyon utált fogat mosni, rendet rakni, lefeküdni és szót fogadni. A napjai is ugyanúgy teltek, mint kis társainak: sok-sok játékkal, bolondozással.

Na de az éjszakák! Akkor igazán különös dolgok történtek! Hiszed vagy sem, éjjelenként Petike már nem az a kócos, maszatos kis rosszcsont volt, akit mindenki jól ismert. Nem ám! Mert amint anyukája betakargatta, megkapta a jóéjt pusziját és kialudtak a fények, akkor kezdődött a varázslat: Petike egyszeriben átalakult Szuperfiúvá! Pizsama helyett szuperruhát viselt, amitől egészen láthatatlanná vált, és egy szempillantás alatt eljutott bárhová, ahová csak akart. Ha kedve tartotta, gondolt egyet, és meglátogatta a kengurukat Ausztráliában, vagy éppen a jegesmedvékkel teázott az Északi-sarkon. Egyszer a delfinekkel úszkált a tengerben, máskor az afrikai elefántokkal bulizott hajnalig. Szóval nem volt olyan sarka a Földnek, ahová nem tudott elrepülni, ő pedig rettenetesen élvezte a kalandokat. Csakhogy reggelente, mikor felébredt, és újra az ágyában feküdt a kisautós pizsamájában, mindig nagyon fáradt volt. Nem is csoda, igaz? Aki éjjel nagylegény, az bizony nappal kimerült. De hogy mi történt éjszaka, arról senkinek sem mesélhetett, úgysem hittek volna neki. Ez az ő titka volt egyedül.

Petike mégis nagyon szerette ezeket a titkos kirándulásokat, így azt sem bánta volna, ha kicsit tovább maradhat, és még távolabbra merészkedhet. Végül, miután bejárta a Föld összes zegét-zugát, elhatározta, kiruccan a világűrbe. Mindig is szeretett volna űrhajós lenni. Gyakran elábrándozott, milyen jó lenne megpillantani a Hold túlsó oldalát, ami innen lentről sosem látszik, vagy akár megismerkedhetne a szomszédos marslakókkal is. Annyira megtetszett neki az ötlet, hogy már az utat is eltervezte. Szépen aprólékosan végiggondolta, merre kell majd mennie és mit kell magával vinnie. Képzeld, még a fogkeféjéről sem feledkezett meg! Anyukája milyen büszke lett volna rá, ha ezt megtudja! De a világon senki nem sejtette Petike titkát, még az anyukája sem. Neked megsúgom, hogy Petike picit örült is ennek, hiszen az anyukák olyan izgulósak! A tiéd is félt téged, igaz? Az enyém már akkor megijed, ha elesem és megütöm a térdem. Petike viszont ennél sokkal nagyobb veszélyekkel is szembeszállt már, meg sem kottyant neki egy kis horzsolás vagy karcolás. Egy űrutazás pedig egyenesen neki való feladat volt!

Ahogy közeledett az indulás napja, Petike egyre izgatottabb lett. Lázasan készülődött, minden gondolata e körül forgott. Szülei csodálkoztak is, mert olykor-olykor még rosszalkodni is elfelejtett. De mikor legutóbb náluk jártam, és Petike szemébe néztem, észrevettem benne a huncut csillogást. Azt a fajtát, amit azoknál a gyerekeknél látni, akik mindig mesterkednek valamiben. Úgyhogy én biztosra veszem, hogy Petike sem fog soha leszokni a csínytevésről. Szerintem éppen új barátait, a marslakókat készül megviccelni valamivel. Ha találkozol vele, neked talán elmeséli a titkát. De pszt, el ne áruld senkinek!